Újabb őrizetbe vételek az utrechti lövöldözés miatt

2019. március 18. 19:03

A török származású főgyanúsított mellett még két embert vettek őrizetbe a holland hatóságok.

2019. március 18. 19:03

Az MTI kedd reggeli közlése szerint egy harmadik gyanúsítottat is őrizetbe vett a holland rendőrség hétfőn este az Utrecht városában egy villamoson történt, három halálos áldozatot követelő lövöldözés nyomán. Holland médiajelentések szerint azonban semmilyen részletet nem tudni arról, hogy az illető és a korábban elfogott második gyanúsított milyen szerepet játszott a bűncselekményben.

Még hétfő este azt közölték a holland hatóságok, hogy elfogták a hétfői utrechti lövöldözés gyanúsítottját, egy 37 éves török születésű férfit, aki három emberrel végzett egy villamoson, további ötöt pedig megsebesített. A rendőrség korábban nem zárta ki a terrorista indítékot, későbbi közlések szerint ugyanakkor valószínűleg „családi okok” miatt történt a lövöldözés.

„Értesítettek bennünket, hogy a gyanúsítottat őrizetbe vették” – közölte Rob van Bree utrechti rendőrfőnök sajtótájékoztatóján. Órákkal a lövöldözés után sem lehetett biztosan tudni, hogy Gokmen Tanis miért követte el a tettét. A rendőrség korábban nem zárta ki a terrorista indítékot. Egy utrechti ügyész szerint ugyanakkor valószínűleg „családi okok” miatt történt a lövöldözés.

Ezt erősítette meg az Anadolu török állami hírügynökség jelentése is, amely a lövöldöző rokonaira hivatkozva azt közölte, hogy a férfi egy rokonára lőtt rá a villamoson. „Ha ez történt, meg kell büntetni” – mondta a DHA török hírügynökségnek Mehmet Tanis, a 11 éve Hollandiában élő gyanúsított apja, aki elmondása szerint nem tart kapcsolatot a fiával.

Recep Tayyip Erdogan török elnök bejelentette, hogy a török hírszerzés vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy a támadásnak személyes okai voltak vagy terrorcselekmény történt.

Hétfői közleményében a török külügyminisztérium határozottan elítélte a támadást, „tekintet nélkül az elkövető személyazonosságára, illetve tettének indítékára”.

A délelőtti órákban történt lövöldözés után a terrorellenes hatóságok a legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget Utrecht tartományban, amelyet a férfi elfogása után 4-es fokozatúra csökkentettek. Fokozták a biztonsági intézkedéseket a repülőtereken és a fontosabb épületeknél országszerte, így a mecsetekben is. A városháza azt tanácsolta az iskoláknak, hogy zárjanak be, a lakosoknak pedig, hogy ne hagyják el házaikat.

Mark Rutte válságtanácskozást hívott össze közvetlenül az incidens után, amely három nappal az új-zélandi Chrischurch két mecsetében elkövetett, 50 emberéletet követelő lövöldözés után történt. „Országunkat megrázta az utrechti támadás. (.) Nem zárhatjuk ki a terrorista indítékot” – mondta a kormányfő.

Jan van Zanen, Utrecht polgármestere arról tájékoztatott, hogy a támadásban három ember meghalt, kilenc pedig megsebesült, közülük három súlyosan. A rendőrség később ötre módosította a sebesültek számát. Tanis rovásán számos bűncselekmény szerepel, rablástól nemi erőszakon át emberölési kísérletig – közölte a rendőrség. A lövöldözés Kanaleneiland elővárosi lakónegyedben történt, ahol sok bevándorló él. 

Daan Molenaar, aki a villamos elején ült, a NOS holland műsorközlőnek azt mondta: nem hitte, hogy terrortámadás történt. „Az első dolog, amit gondoltam, az volt, hogy bosszúállás szemtanúja vagyok, vagy valami őrült hadonászik egy pisztollyal”. Utrecht utcáin kisebb volt a forgalom a szokásosnál, a mecsetek zárva tartottak.

Az Amszterdamtól 50 kilométerre délre és a német határtól 90 kilométerre fekvő város mintegy 353 ezer lakosával Hollandia negyedik legnagyobb városa. Száznegyvenkét-ezer utrechtinek bevándorlási háttere van, 49 ezren nyugati, 93 ezren pedig más országokból érkeztek. A 2018. évi helyhatósági választásokon a Baloldali Zöldek (GroenLinks) győztek. Ugyanakkor most első ízben a jobboldali populista Geert Wilders Szabadságpártja (PVV) is bekerült a városi tanácsba.

Hollandiában, amelyet támogatásáról biztosított többek között Nagy-Britannia, Németország és az Európai Unió is, viszonylag ritkán fordulnak elő az elmúlt években a szomszédos országokra lesújtó merényletekhez hasonló támadások. Egy Németországban lakó 19 éves afgán augusztusban késsel megsebesített két amerikai turistát az amszterdami főpályaudvaron, mielőtt a rendőrök meglőtték.

(MTI)

 

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
öszödibeszéd
2019. március 19. 10:29
Ez a családi tragédia mint magyarázat jó dajkamese - nagyon hülye liberálisoknak. A családi drámák 90 százalékban otthon vagy az otthon közelében történnek, nem pár megállónyi vilizés után. Jellemzőjük, hogy családtagra irányulnak. Itt a faszi beleeresztett egy tárat mintegy tíz emberbe. Ők is a családtagjai voltak??? Egy csomó embert lelőtt, ne felejtsük el, abból hárman haltak meg. Azok sem biztos, hogy családtagok, de behaluzhatják a hatóságok, én sajnos nem hiszem el. Családtag az apuci volt, aki meg is szólalt, és közölte, nem tartja a kapcsolatot a fiával. Voltak tanúk, akik halották, amint a török Allah nevét kiálltja....
rollotomasi
2019. március 19. 07:19
Hirtelen felindulásból, meg szerelemféltésből, mi? Azért vannak neki tettestársai is, mert a muter biztos elsózta a kajáját. Ezek ennyire hülyének néznek minket?
luisbathhelena
2019. március 18. 22:20
A családi ok és terrorizmus csak látszólagos ellentét. A fickó szunnita létére nem bírta feldolgozni a siita asszony vallási nézeteit :) A többi áldozatot járulékos veszteségnek tekinti. (mellékszál a megértéshez: "A 2018. évi helyhatósági választásokon a Baloldali Zöldek (GroenLinks) győztek. "- emlékeztetnék-ez Sargentini Pártja!)
OrangeOrder
2019. március 18. 22:18
Oké, ha török, akkor családi problémák máris.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!