Öt mecsetet rongáltak meg Birminghamben

2019. március 21. 21:57

Az indítékok egyelőre nem ismertek, de a christchurchi mészárlás óta a rendőrség fokozottan ügyel.

2019. március 21. 21:57

Öt mecsetet rongáltak meg csütörtökre virradó éjjel a közép-angliai Birmingham városában – közölte a helyi rendőrség. A hatóságok szerint különleges nyomozók és a terrorizmus elleni küzdelemmel foglalkozó illetékesek vizsgálják az ügyet. A rendőrséget csütörtökön, a korai reggeli órákban riasztották, amikor arról érkezett bejelentés, hogy egy férfi egy mecset ablakait kalapáccsal törte be.

 Az új-zálamdi Christchurchben két mecset ellen elkövetett merénylet óta a közép-angliai rendőrség az eddigieknél is fokozottabban ügyel a mecsetek, templomok és imahelyek biztonságára. A hatóságok szerint egyelőre nem tudni, mi volt az éjszaka történt támadások indítéka.

Sajid Javid brit belügyminiszter „rendkívül aggasztónak” nevezte a Birminghamben történteket. A Twitter közösségi oldalon közzétett bejegyzésében elítélte  a gyűlölet minden formáját, utalva arra, hogy annak nincs helye a társadalomban.

A The Guardian című brit napilapban a hét elején több mint 350 muszlim vezető, tudós és imám intézett felhívást a nyugati kormányokhoz és médiumokhoz, hogy tegyenek többet a „rendszerszintű és intézményesített” iszlamofóbia ellen.

Új-Zélandon március 15-én követett el egy ausztrál állampolgárságú férfi terrortámadást két mecset ellen; a lövöldözésben 50 hívő halt meg. A mészárlás után nem sokkal elfogott tettes néhány perccel a merénylet előtt 74 oldalas manifesztunot tett közzé, amelyben a többi között azt hangoztatta, hogy tettét bevándorlásellenessége motiválta.

(MTI)

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pepu
2019. március 23. 03:36
Én mondjuk nem értem, miért kell kalapáccsal bohóckodni az ablakkal. Annak idején nekem mindig volt csúzlim. Kaviccsal is jó, de csapágygolyóval az igazi. Annak van olyan húzása, hogy ihaj. Emellett hangtalan, egy pillanat alatt el lehet rejteni. És ha fejbe talál, annyi energiája van, hogy biztos bejut a fejbe. Ki már nem biztos, de az már nem érdekes. Na többet nem segíthetek.
balbako_
2019. március 22. 08:28
Az eddigi adatok szerint, amelyek még nem teljesek, és sok esetben sajnos csak becslésen alapulnak, tavaly a Földön 90 000 ember szenvedett mártíromságot keresztény hite miatt, azaz hatpercenkét halt meg egy keresztény – áll a CESNUR vallás és társadalomkutató központ év elején nyilvánosságra hozott tanulmányában. A vallási üldözések 70 százalékát keresztényekkel szemben követik el - közölte a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára a köztévében. Több mint 4300 keresztényt öltek meg a hitük miatt 2018-ban, nagy többségüket Nigériában – ezt már a Portes Ouvertes (Nyitott Ajtók) nevű, francia protestáns nem kormányzati szervezet (NGO) jelentésében olvashatjuk, amelyből kiderül az is, hogy a meggyilkoltak száma immár hatodik éve folyamatosan emelkedett. Az NGO szerint a 2017 novembere és a 2018 októbere közt megölt keresztények száma 3066-ról 4305-re nőtt, ez 40 százalékos emelkedést jelent. A jelentés szerint tavaly a legtöbb keresztényt, 3731-et Nigériában gyilkolták meg a hite miatt, míg 2017-ben 2000-et. A dokumentum szerint a keresztényeket itt két tényező is fenyegeti, egyrészt a Boko Haram iszlamista terrorszervezet, másrészt a fulani népcsoporthoz tartozó pásztorok.
kitiltott
2019. március 22. 08:22
Hogy került oda 5 mecset?
Mr.Falafel
2019. március 22. 07:07
Birminghamben már nem is élnek fehér emberek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!