Az ENSZ szerint nem változott a Golán-fennsík jogállása

2019. március 25. 20:42

Többnyire negatív nemzetközi reakciókat váltott ki az Egyesült Államok döntése, hogy elismeri Izrael fennhatóságát a terület felett.

2019. március 25. 20:42

Világos, hogy nem változott a Golán-fennsík jogállása - jelentette ki szóvivője szerint António Guterres, az ENSZ főtitkára hétfőn, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy hivatalosan elismeri Izrael fennhatóságát a Golán-fennsík felett.

„Az ENSZ-nek a Golán-fennsíkra vonatkozó politikája a Biztonsági Tanács vonatkozó határozataiban fogalmazódik meg, és ez a politika nem változott” Az Európai Unió álláspontja nem változott, továbbra sem ismeri el Izrael Golán-fennsík feletti fennhatóságát – jelentette ki Stéphane Dujarric szóvivő. 

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa által 1981-ben egyhangúlag elfogadott határozat leszögezte, hogy Izrael által "a törvényeinek, igazságszolgáltatásának és közigazgatásának a megszállt szíriai Golán-fennsíkra történő kényszerítése semmis, és semmilyen nemzetközi jogi hatálya nincsen". A határozat egyszersmind felszólítja Izraelt, vonja vissza a döntését.

Az ENSZ-főtitkárhoz hasonlóan foglalt állást az Arab Liga főtitkára, Ahmed Abul-Geit is, aki a MENA egyiptomi állami hírügynökség által kiadott közleményében leszögezte, hogy Trump elismerésével nem változik meg a Golán-fennsík státusza.

A Washingtonban tartózkodó Benjámin Netanjahu, aki meleg szavakkal többször is megköszönte Trumpnak a döntését, engedélyt kért az amerikai elnöktől, hogy izraeli borral kínálhassa meg a Fehér Ház személyzetét. Elmondta, hogy a legfinomabb goláni borból hozott magával, de tudván, hogy Trump elnök nem iszik bort, a személyzetét akarta megkínálni.

A választási kampány hevében előzőleg az izraeli kormányfő kijelentette, hogy Izrael "soha sem mond le" a Golán-fennsík legnagyobb részéről.

A damaszkuszi kormány „Szíria területi épsége elleni erőszakos támadásnak” nevezte a döntést - közölte egy magas ragú szíriai külügyi vezető a SANA hivatalos szíriai hírügynökséggel. A tárca szerint az amerikai lépés „a nemzetközi törvényesség lábbal tiprásának legmagasabb szintje”.

Oroszország Ahmed Abul-Geit, a damaszkuszi rendszer szövetségese, attól tart, hogy újabb „feszültséghullám” keletkezik a Közel-Keleten.

„Az ilyen dolgok - miután a törvények hatáskörén kívül történnek, és figyelmen kívül hagynak minden nemzetközi eljárást - sajnálatos módon valószínűleg csak tovább rontják a helyzetet” – hangsúlyozta Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője.

A hivatalos bejelentés előtt Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentette, hogy az a Golán-fennsík izraeli fennhatóságának elismerésével kapcsolatos amerikai szándék a nemzetközi jog durva megsértéséhez vezet, akadályozza a szíriai válság és az egész közel-keleti helyzet megoldását.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter hétfőn elfogadhatatlannak nevezte az amerikai döntést, és bejelentette, hogy fellép ellene - egyebek mellett az ENSZ-ben.

A libanoni külügyminisztérium szerint Trump elnök döntése minden békeerőfeszítést aláaknáz, és még jobban elszigeteli Izraelt. A tárca szerint a Golán-fennsík „szíriai arab” terület, és „egyetlen ország sem hamisíthatja meg a történelmet azzal, hogy egy területet egyik országból a másikhoz áttesz”.

Libanon hadiállapotban van Izraellel, amely megszállva tartott több dél-libanoni területet, ahonnan 2000-ben vonult ki. Libanon szerint Izrael továbbra is megszállva tartja a Sebbaa-tanyákat, Izrael pedig stratégiai fenyegetésnek tekinti a Hezbollah libanoni iszlamista szervezetet.

Az Európai Unió álláspontja nem változott, továbbra sem ismeri el Izrael Golán-fennsík feletti fennhatóságát - jelentette ki egy uniós szóvivő Brüsszelben még pénteken.

A Golán-fennsík nyugati részét Izrael 1967-ben foglalta el Szíriától és 1981-ben egyoldalúan kiterjesztette rá törvénykezését is. Ezzel lényegében magához csatolta a területet, amit a nemzetközi közösség mindeddig nem fogadott el.

(MTI)

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2019. március 26. 07:29
Ha anyádat keresed Újhülye akkor megtaláltad.
Mr.Falafel
2019. március 26. 06:32
Az ENSZ arról nem pofázik, amikor a Golan-fennsík egyes területein terrorista kiképzőtáborok működnek. Mert az milyen jó is nekünk! Általában szimpatizálok Szíriával, de most kurvára leszarom a picsogásukat. Trump helyes döntést hozott, még akkor is, ha aljas indokból tette.
szeekely
2019. március 26. 05:43
"A Washingtonban tartózkodó Benjámin Netanjahu, aki meleg szavakkal többször is megköszönte Trumpnak a döntését." Mit meleg...?! Egyenest forro (nadragos) szavakkal! Ugyanis kezul a paleztin kerdes vegso megoldasa (Endlösung), amihez Netanyahu minizterelnok elnok maris megkapta Trump amerikai elnoktol es, tegyuk hozza Schlemieljatol, Orban Viktor magyar kormanyfotol a rendkivul meleg (sot tranzgender) jokivansagaikat. "Nem tudom, milyen vilagban elunk", mondta Meir Kahane izraeli Knesszet-tag egyik kovetoje, "hogy ezek az izeltlabuak alatti veglenyek nem atalljak halalhorgesukkes es siralmukkal zavarni a bekes, teruletfoglalo izraeli telepesek ejzakai almat." "Vár állott, most kőhalom, kedv s öröm röpkedtek, Halálhörgés, siralom zajlik már helyettek." (Kölcsey Ferenc: Himnuz, A paleztin nép vérzivataros századaiból)
kisgul
2019. március 25. 21:00
Csak egy kérdésem lenne, mennyi pénztet ad Trump az ENSZ nevű ingyenélők eltartására?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!