Felavatták Egyiptom legnagyobb kopt katedrálisát

2019. január 07. 08:32

Az avatáson részt vett Abdel-Fattáh esz-Szíszi államfő is.

2019. január 07. 08:32

Felavatták vasárnap Egyiptom legnagyobb kopt katedrálisát, ahol éjfélkor megtartják a kopt karácsonyi misét.

Az avatáson részt vett Abdel-Fattáh esz-Szíszi államfő is, azt üzenve ezzel az egyiptomi keresztényeknek, hogy az arab ország kormányzata jóindulattal van az irányukban. Jelen volt Mahmúd Abbász palesztin vezető, és üdvözlő üzenetet küldött a koptoknak Ferenc pápa és Donald Trump amerikai elnök is.

A koptok az ország százmilliósra becsült népességének mintegy tíz százalékát adják, és régóta panaszkodnak a hátrányos megkülönböztetésükre. A katedrális ellen szombaton merényletet kíséreltek meg; egy rendőr életét vesztette egy robbantásban.

A katedrális Kairótól 45 kilométerre keletre épült fel, és több mint 8000 hívőt képes befogadni. A helyszínt Egyiptom új, adminisztratív fővárosának nevezik, ahová még az idén megkezdi az átköltözést a kormány. Felépítését még 2015-ben jelentették be. A kormány az új várossal a túlzsúfolt Kairót akarja tehermentesíteni.

Szíszi ugyancsak vasárnap, ugyanezen a helyszínen egy mecsetet is felavatott.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
I_Isti
2019. január 07. 12:42
...miközben al-Sziszi balliberál-sorosista szempontból éppenséggel nem néz ki egy demokratának, (meg hát egyébként lehet, hogy egyébként se) de közben a a keresztényeket megvédi az egyébként demokratikusan lazán hatalomra kerülni képes szélsőséges iszlamistáktól. Ezért aztán a keresztények is szeretik őt, és támogatják is. Én mint magyar keresztény ezért miért legyek kiakadva rá?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!