A belgiumi logisztikai központ után újabb bázisok létesülhetnek Európában, a Handelsblatt szerint a következő helyszín Bulgária lehet, és a kínai cég európai versenytársak átvételével is terjeszkedhet a kontinensen. Így felvásárlási célpont lehet a németországi online kiskereskedelem egyik vezető szereplője, a ruházati termékekre, lábbelikre és kiegészítőkre szakosodott Zalando.
Más modell
A lap hangsúlyozta, hogy az Alibaba más üzleti modellt alkalmaz, mint a nagy nyugati versenytársak; az amerikai Amazon például kiskereskedelemmel foglalkozik, és online áruházát csupán megnyitja más kereskedőknek, akik így egy újabb értékesítési csatornán forgalmazhatják termékeiket, ezzel szemben az Alibaba platformot fejleszt, amelyen egymásra találhatnak eladók és vásárlók. Jack Ma így egy látszólag semleges közvetítőként prezentálhatja az eWTP-t – írta a Handlesblatt.
Viszont a platform természetesen a kínai árucikkek számára is nagyon érdekes exportcsatorna lehet – mondta a lapnak Olaf Rotax. Ez pedig aggodalommal tölti el a német kereskedőket. „Megengedhetetlen lenne, ha nem EU-tagországokból származó kereskedők a fogyasztóvédelmi és termékbiztonsági előírások betartása nélkül kínálhatnák termékeiket az EU-s vásárlóknak platformokon keresztül” – mondta a Handelsblattnak Stephan Tromp, a német kereskedelmi szövetség (HDE) helyettes ügyvezetője.
(MTI)