Bolsonaro mindent megtesz a venezuelai demokrácia helyreállításáért

2019. január 18. 07:54

A brazil kormány a venezuelai parlament ellenzéki elnökét ismeri el az ország törvényes államfőjeként.

2019. január 18. 07:54

Jair Bolsonaro brazil elnök csütörtökön megfogadta, hogy minden tőle telhetőt megtesz a rend és demokrácia helyreállítása érdekében Venezuelában.

A brazil kormány még szombaton bejelentette, hogy Juan Guaidót, a hatalmától megfosztott, ellenzéki többségű venezuelai parlament elnökét ismeri el Venezuela törvényes államfőjeként, a heves nemzetközi tiltakozások ellenére január 10-én beiktatott szocialista Nicolás Maduróval szemben. Guaidó, bár nem nyilvánította magát elnökké, a múlt héten bejelentette: kész ideiglenesen átvenni az elnökséget és új választásokat kiírni, amennyiben számíthat a nép, a hadsereg és a nemzetközi közösség támogatására.

Továbbra is megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy helyreállítsuk a rendet, a demokráciát és a szabadságot ott (Venezuelában)” – hangsúlyozta Bolsonaro egy videóüzenetében, amelyen Miguel Ángel Martínnal, a száműzetésben működő, venezuelai ellenzék által választott legfelsőbb bíróság vezetőjével volt látható.

Ellenállásra szólítjuk a venezuelai népet, és arra, hogy legyenek bizalommal, mert hiszek abban, hamarosan jön a megoldás” – jelentette ki a brazil elnök.

Ernesto Araújo brazil külügyminiszter csütörtökön egy venezuelai ellenzéki küldöttséget fogadott, amelyet Antonio Ledezma, Caracas volt polgármestere vezetett. A brazil külügyi tárca közleménye szerint egyebek között elemezték a venezuelai politikai helyzetet és megvitatták Guaidó készségét arra, hogy átvegye ideiglenesen az államfői teendőket. A minisztériumi állásfoglalás szerint megvitattak a venezuelai demokrácia helyreállítását célzó „konkrét intézkedéseket” is, bár a közlemény ezt nem részletezte. A caracasi vezetés egyelőre nem reagált.

A brazil külügyi tárca szerint a venezuelai ellenzék képviselői arról számoltak be, hogy 300 ezren éheznek Venezuelában, s több mint 11 ezer újszülött hal meg évente a gyógyszerhiány miatt, a „Maduro diktatúrája által elkövetett csendes népirtásban”. Ezzel párhuzamosan Maduro állami televízióban közvetített beszédében bejelentette, hogy Venezuelába érkezik kétezer kubai orvos, akiket Brazíliából vont ki a karibi szigetállam Bolsonaro fenyegetései miatt.

A jövő héten különleges rendezvényen ünnepelhetjük kétezer háziorvos érkezését, akiket Kuba küldött. Brazíliából jönnek” – mondta Maduro. „A brazíliai fasizmus véget vetett az egészségügyi programnak és a kétezer orvos Venezuelába jön” – hangoztatta a venezuelai elnök. Maduro ugyanakkor nem említette, hogyan fog a súlyos gazdasági, politikai és társadalmi válsággal küzdő Venezuela a kubai orvosok szolgálataiért fizetni.

A brazil elnök korábban azt állította, hogy a „Több Orvos” (Mais Médicos) nevű egészségügyi programban mintegy 11 ezer orvos rabszolgaként dolgozik a kubai vezetésnek, amely elveszi fizetésük 75 százalékát. Bolsonaro ugyanakkor hangsúlyozta: kész a programot fenntartani azzal a feltétellel, ha a kubai szakemberek a teljes fizetésüket megkapják, és kivihetik a családtagjaikat Brazíliába.

(MTI)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Természetes Orbánizmus
2019. január 18. 09:31
Brazíliába is erős a mély állam de reméljük Bolsonero még idejébe észbe kap!
kardosdoktor
2019. január 18. 08:08
Az jenkik nem érdekeltek egy erős Dél-Amerikában.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!