Volt ügyvédje, Michael Cohen szerint Donald Trump nem mond igazat

2018. december 14. 22:16

Korábbi személyes ügyvédje, Michael Cohen pénteken azzal vádolta Donald Trump amerikai elnököt, hogy nem mond igazat.

2018. december 14. 22:16

Cohen először szólalt meg a nyilvánosság előtt azóta, hogy három éves börtönbüntetésre ítélték, amit 2019 márciusában kell megkezdenie. Az ABC televíziónak adott interjújában közölte: vége annak, hogy lojális az elnökkel, majd cáfolta Donald Trump előző mapi állításait. Az elnök ugyanis - egy nappal Cohen í elítélése után - Twitter-bejegyzésében azt írta,: soha nem adott utasítást volt ügyvédjének arra, hogy hallgatásukért fizessen pénzt két nőnek, akik azt állították hogy évekkel korábban viszonya volt Trumppal. Az elnök ezt a Fox televíziónak adott interjújában is megerősítette.

Donald Trump nem csak tudott a kifizetésekről, hanem ő adta arra az utasítást - állította az ABC-nek Cohen. Elmondta, hogy Trump vállalatbirodalmában semmi nem történhetett a későbbi elnök tudta nélkül. A volt ügyvéd leszögezte: Donald Trump nem csupán hogy tudott a kifizetésekről, hanem ő adott utasítást. „Tudta, hogy ez helytelen” – mondta Cohen. 

Az újságíró kérdésére, hogy vajon miért kellene most hinni neki, amikor korábban rajongott Trumpért, Cohen azzal válaszolt: mert Robert Mueller, a különleges vizsgálóbizottság vezetője szerint mindaz, amit a nyomozóknak is elmondott, „hitelt érdemlő”.      

Cohen igennel válaszolt  George Stephanopoulosnak, az ABC újságírójának,  Bill Clinton  korábbi elnök volt kommunikációs igazgatójának arra a kérdésére, vajon Trump még mindig hazudik-e. Cohen szerint  senki nem hisz az elnök  védekezéseinek.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
drkovax
2018. december 15. 10:53
Sokba vannak ezek az állítások a Clinton-klánnak ...
Természetes Orbánizmus
2018. december 15. 08:14
Bűnözők rágalmazzák Trump elnököt ki a hiteles egyszerű eldönteni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!