A kertvárosok népe lázad – Ludovic Lepeltier-Kutasi a sárgamellényesekről a Mandinernek

A francia-magyar származású Ludovic Lepeltier-Kutasi a Le Courrier d'Europe centrale nevű, közép-európai országokról francia nyelven beszámoló hírportál lapigazgatója, jelenleg a Tours-i Egyetem doktori hallgatója Budapest településszociológiájának témájában. Interjúját magyar nyelven adta.

Ludovic Lepeltier-Kutasi

*** 

A világ körül sokan úgy véljük, a tüntetés és zavargás francia nemzeti sport, a helyi politika része. Igaz ez a közhely? Miért lehet ez a francia nemzeti karakter része?

Igen, lehet egyfajta nemzeti sportról beszélni, habár ezt a kifejezést kicsit leegyszerűsítőnek tartom. Franciaországon és néhány nyugati országokon kivül kevesen értik, hogy a francia társadalom egy állami, illetve egy politikai konstrukció, ami azt jelenti: mi sorsközösségnek tekintjük magunkat, kevésbé egy származási közösségnek, mint Közép-Európában. Ettől kezdve az emberi jogi mozgalmak és a társadalmi küzdelmek a mi nemzeti gondolkodásunk alapkövei, és ezt bárki, aki érti a La Marseillaise szövegét, megértheti.

A baloldalon szerintem még erősebb ez a látomás, mert a társadalmi küzdelmeknek köszönhetően – 1936-os Népfront, 1945-ös Nemzeti Tanács, 1968-as munkástüntetések – erős a jóléti államunk.

Egyre többen írnak és beszélnek arról, hogy a pár hete elkezdődött sárga mellényes mozgalom egy másik történet, és az eddigi tüntetéshullámoknál sokkal mélyebb rendszerkritikának a megnyilvánulása. Ez igaz, vagy pedig eltúlozzuk a sárgamellényesek jelentőségét?

Az elmúlt évtizedekben jellemzően a baloldalé volt az utca, kivéve 2013-ban, amikor sokan tüntettek az azonos neműek házassága ellen. Nálunk a baloldali és szakszervezeti tüntetéseknek van egy erősebb hagyománya, vagy akár nevezhetjük egy valódi politikai és társadalmi rítusnak, ismert szimbólumokkal: mint a vörös zászlók, a zajos felvonulások, a szokásos munkásindulók és így tovább. Ennek térbeli dimenziója is van: a vidéki városokban a városháza terén szoktak összegyűlni az emberek, Párizsban pedig a Bastille téren vagy a République téren.

Az elején a sárgamellényes mozgalom nem vette át ezeket a szimbólumokat. Autós mozgalomként jött létre: a kötelező sárga mellényeket tették a kocsi elülső ablaka mögé, utána jöttek az útlezárások, inkább a városok szélein. Tényleg úgy nézett ki, mint egy kamionos sztrájk. Az igényeikről beszélve azt lehet állítani, hogy a mozgalom hajtóereje a kezdettől egy elég mély adóellenes irányvonal, amit egy régi francia ideológiai áramlathoz lehet összehasonlítani: a Robert Poujade-ról elnevezve poujadizmus. A lényege: anti-elitizmus és a „francia periférián” lévő kisemberek képviselete. Az ő ellenfelük: a városi és a globalizálódó Franciaország eszménye.

De később a sárgamellényes mozgalom fokozatosan elérte a városközponti, hagyományos politikai tiltakozás tereit. És ott, mint például múlt héten, a mozgalom még inkább látványossá alakult. A sajtó, amelynek a szakértői Párizsban koncentrálódnak, nagyon meglepően kezelte ezt a példa nélküli jelenséget és aránytalanul nagy figyelmet adott ennek a mozgalomnak. Sokan azt gondolták, hogy ez a láthatatlan és sokszor néma népnek, a csendes többségnek a megmozdulása. De ha megnézzük a tüntetők számát és összehasonlítjuk a szakszervezeti tüntetésekkel, azokhoz képest viszont elég kevesen vonultak az utcán.

Kik azok a sárgamellényesek? A hagyományos szélsőbaloldalt és anarchistákat, vagy épp a banlieue-k bevándorló hátterű tüntetőit, illetve a Le Pen-féle szélsőjobbot ismerjük és megismerjük. A sárgamellényeseket azonban nehezen tudjuk kategóriákba rakni. Kik ők?

Nagyon kevés részletes szociológiai adattal rendelkezünk. Földrajzosok és szociológusok, akik közelről nézték a gyűléseket, azt mondták, hogy

Ezekhez hozzájönnek másodlagos csoportok, akár a felsőbb és az alsóbb szociális rétegekből is. A baloldali pártok és a szakszervezetek gyanakodva figyelték a mozgalom kialakulását a spontaneitása és az adóellenessége miatt. A franciák egyik legerősebb szakszervezete, a CGT formálisan nem is akart részt venni a sárgamellényes tiltakozásokon, mert néhány helyen rasszista jelmondatokkal is vonultak.

A baloldali populista „La France Insoumise”, a Lázadó Franciaország mozgalom az adórendszer igazságtalansága mentén próbálja tematizálni az emberek haragját, mert így könnyebben lehet Emmanuel Macronra fogni a jelen helyzetet. A tüntetők elégedetlensége ugyanakkor egy ennél régebb óta tartó folyamat eredménye. A másik oldalon a szuverenista jobboldali pártok próbálják magukhoz vonni a sárgamellényes mozgalmat, mert – valószínűleg helyesen – azt gondolják, hogy a mozgalom szándéka az ő irányvonalaikhoz hasonlít inkább.

Az említett párizsi tüntetéssel kapcsolatban azt kell mondanom, hogy semmi köze a banlieue-khöz. Az erőszak, amit mindenki lát a sajtóban, inkább a francia főváros és néhány nagy városhoz kötődik, és kevésbé tükrözi a békés demonstrációkat a országban.

Vannak, akik szerint eddig nem aktív társadalmi csoportok, idősebb és inkább vidéken élő „fehér” franciák tüntetnek, akik a globalizálódó világ és átalakuló Franciaország vesztesei. Ez igaz? Ők lennének a hangadók?

Ahogy már említettem, a sárgamellényesek és támogatóik nagyon emlegetik a „francia periféria” fogalmát, ami inkább az elhagyatott francia vidékre utal,  szerintük a külvárosokban élő bevándorló hátterű franciákkal szemben a periféria egyszerű emberei nem kapnak annyi segítséget és figyelmet az államtól, mint ahogy azt a politikai elit állítja. Habár a francia szélsőjobboldal megpróbálja azt láttatni hogy a tüntetéseknek van egyfajta bevándorlás-ellenes felhangja, ez egy hamis kép, mert a tüntetők nem a bevándorlók kárára akarják saját társadalmi pozíciójukat megerősíteni.

Amikor a globalizáció veszteseiről beszélünk, elsősorban arra a képzetlen nyugati munkásrétegre gondolunk, akik az olcsó keleti munkaerő vagy a robotizáció miatt veszítik el megélhetésüket, ám a sárgamellényeseknél nem őket látjuk elsősorban. A tüntetők között boltosokat, henteseket, pékeket vagy különböző alkalmazottakat találunk, illetve részben köztisztviselőket, akik egyébként sokkal jobb társadalmi pozícióban vannak, mint az elnéptelenedő falvak vagy a súlyos szociális problémákkal küszködő külvárosok lakói. Sőt,

Egy francia földrajzos, Aurélien Delpirou arra emlékeztet, hogy a mozgalom a párizsi kertes házi és távolabbi félvidéki periférián született, olyan területeken, ahol az emberek autófüggők, majd a mozgalom kisebb agglomerációk szélein bővült tovább. Hogy jól megértsék a magyar olvasók: mintha itthon Érd vagy Gödöllő környékén jelent volna meg elsőre a mozgalom, majd Debrecen, Szeged és Győr távoli perifériáiban.

A sárgamellényesek haragja a benzinfüggő Franciaországra utal, amely a '60-as, '70-es években jött létre amikor a fogyasztói társadalom csúcsán voltunk. Azóta szép lassan leépült a jóléti állam, területet vesztettek a helyi közszolgáltatások, miközben hagytuk terjedni a szuburbanizáció folyamatát. Ugyanakkor felment a benzin ára, amely a kérdéses területeken sok családnak a háztartási költségvetés 10 százalékát is kiteszi. A francia köztársasági elnök nem nagyon ismeri ezt a részét az országnak, és a pártjában kevés az a fajta helyi képviselő vagy politikus, aki továbbíthatta volna az elégedetlenségüket.

Mik a legfőbb követeléseik? Lehet egyáltalán központi üzenetet találni, vagy bárki bármit megfogalmazhat követelésként, az alacsonyabb adóktól az anarchia bevezetésén át a világbékéig?

A mozgalom valószínűleg nehezen tud strukturálódni és központi üzenetet kitalálni, már a mozgalom szóvivőinek megválasztása kapcsán is nagy viták voltak. Biztosan jogos a harag, de épp az a probléma, hogy

Attól félek, hogy a sárgamellényesek nagy többsége nem nagyon akarja elfogadni ezt a fajta választ a kormánytól. Azért emlékezzünk arra, hogy az üzemanyagadó terve volt az elindítója az egész tiltakozásnak, és ezt az adót éppen arra szánták, hogy az ökológiai átmenetet finanszírozzák. Most ott állunk, hogy a kormány visszavonta az új adót, de mégsem sikerült az embereket megnyugtatni. Emmanuel Macron elég ügyetlenül kezelte az egészet, és a merészsége, ami sikert adott a választásokon, most arroganciává alakult. Az az érzésem, hogy a harag teljesen ellene fordult.

Az bizonyos, hogy a sárgamellényesek a Macron-kormányzat ellen tüntetnek: de hogyan és miért lett ennyire népszerűtlen Macron? Tavaly még a mainstream média és a progresszív körök ünnepelt sztárja volt Macron – legalábbis Franciaországon kívül. Milyen most a megítélése az elnöknek?

Nos,

Első alkalommal nyert egy centrista politikus 1974 óta, miközben Franciaországban nagyon erős szokott lenni a kétpárti rendszer. Ez a rendszer-összeomlás azt jelenti, hogy nagyon sok francia azt érzi, már senki nem képviseli értékeit. Igen, több szempontból problémás volt a szocialisták és konzervatívok közötti steril párbaj, de legalább jobban tükrözte az ideológiai spektrumot és a hatalmon lévő politikai erők valós társadalmi támogatottsággal rendelkeztek. Ezzel szemben Macronra sokan azért szavaztak, hogy elkerüljék Le Pen hatalomra kerülését, ám a liberális gazdaságpolitikáját a franciák jelentős része elutasítja. Amikor nyáron, egyik testőre botránya miatt Macron azt deklarálta elégedetlen franciáknak, hogy „gyertek csak értem, ha tudtok”, csak olajat öntött a tűzre és a saját Elysée-palotájába bezárkózott politikus benyomást erősítette meg. Ezt használja ki az ellenséges, baloldali Lázadó Franciaország mozgalom és a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés, akiknek érdekük radikalizálni a közbeszédet.

Mire futhatnak ki a tüntetések? Lehet, hogy akár pár napon belül elhalnak? Vagy épp egy tartós tüntetéshullám kezdődött el, ami Franciaország mély törésvonalaira mutat rá?

A párizsi erőszak a múlt héten szerintem negatív megítélést adott a mozgalomnak. Sok sárgamellényes kérte, hogy békés párbeszéd jöjjön létre a kormánnyal az autófelgyújtások helyett. Nehéz előre látni, melyik irányba megy majd a mozgalom. Lehet, hogy alakulni fog egy szélsőségesebb, radikalizálódott mag, aki keménykedéssel akarja folytatni a tiltakozást, de nem tudni, milyen céllal. Másrészt az is várható, hogy a mérsékelt szárny más kiutat fog keresni, például az európai választásokkal kapcsolatban.

A pártpolitikára milyen hatással vannak a sárgamellényesek? Macron mozgalma meggyengült? A republikánusok, a baloldal avagy Le Penék hogyan reagálnak és mire számíthatnak a sárgamellényes mozgalomtól, annak hatásairól?

Habár majdnem teljesen eltűnt a balközép és a jobbközép párt, a politika területük még mindig létezik, mert nem sikerült sem a Lázadó Franciaország mozgalomnak, sem a Le Pen-féle Nemzeti Tömörülésnek ezt a teret elfoglalnia. Addig, ameddig ez van, Macron még számíthat erre a mérsékelt bázisra. De mondom, nehéz előre látni ebben a helyzetben, mert minden újszerű a jelen francia politikai életben.