Két ábra is bizonyítja: a többség fél attól, hogy a Tisza Párt győzelme után Magyarország belesodródik a háborúba és véget ér a rezsicsökkentés

Az is kiderült, mit tettek Magyar Péterék, ami ezt eredményezte.



Az izraeli törvények szerint a miniszter lemondásával Benjámin Netanjahu miniszterelnökhöz kerül vissza a védelmi tárca irányítása.
Bejelentette lemondását Avigdor Liberman izraeli védelmi miniszter, egy nappal a Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamásszal kedden megkötött tűzszünet után – jelentette a helyi média szerdán.
Liberman szerdán pártja, a Izrael a Hazánk (Jiszrael Béténu) frakciója számára összehívott rendkívüli értekezleten jelentette be lemondását, amely két nap múlva lép életbe.

„Ha Liberman valóban lemond, akkor elkerülhetetlen a kneszet feloszlatása" – közölte a koalíció egyik képviselője a Jediót Ahronót című újság honlapjával, a ynettel még a bejelentés előtt. Az izraeli törvények szerint a miniszter lemondásával Benjámin Netanjahu miniszterelnökhöz kerül vissza a védelmi tárca irányítása.
(MTI)
