Júhana Butrusz Músí arról beszélt, hogy két évvel az iraki Ninivei-fennsík felszabadítása után még mindig nem stabilizálódott a helyzet. Karakos városába körülbelül 24 ezer ember hazatért, sokan azonban még mindig haboznak visszatérni otthonukba.
Hozzátette: francia, német, holland segélyszervezetek és a katolikus egyház segítségével sok házat újjáépítettek, az emberek azonban félnek a jövőtől.
Ahhoz, hogy az élet újrainduljon, munkahelyekre és a keresztény közösségek biztonságát garantáló törvényekre volna szükség – mondta a szír katolikus érsek. Nikodémusz Daúd Saraf moszuli szír ortodox érsek kiemelte: közösségük az utolsók egyike, amely még az arámi nyelvet, Jézus anyanyelvét beszélik. Ha nem kapnak segítséget, ez a nyelv ki fog halni. Az ortodox főpásztor arról is beszélt, hogy a szír ortodoxok 2003 előtt több mint 1 millió 600 ezren voltak, mára azonban kevesebb mint 500 ezren maradtak. Felidézte: 2003 után négyszer kellett elhagyniuk Moszult, 2014-ben pedig, az Iszlám Állam egyetlen nap alatt megfosztotta őket 18 évszázados múltjuktól. Olyan templomokat romboltak le, amelyeket a 3. században építettek, olyan kéziratokat pusztítottak el, amelyeket a 2. században írtak.
Nikodémusz Daúd Saraf is azt hangsúlyozta, hogy jogokra van szükségük, amelyek igazságot szolgáltatnak nekik és megvédik őket. Hozzátette: ők, keresztények nem ismerik az „erőszak kultúráját”, nem "a vér és a fosztogatás kultúrájában nevelkedtek", ezért szükségük van valakire, aki megvédi őket.
Úgy fogalmazott: „Mindent elvettek tőlünk, és ezt az egész világ végignézte”, tétlenül. A moszuli érsek előadása végén köszönetet mondott a magyar kormánynak és Orbán Viktor miniszterelnöknek, amiért minden lehetőséget megragad, hogy segítse őket és támogassa szülőföldjükön maradásukat.