Szakértő: Nem sikertörténet a svéd integráció

2018. október 21. 14:33

A szakértő elmondta, hogy a migráció továbbra is vezető téma Svédországban.

2018. október 21. 14:33

Nem sikertörténet a svéd integráció, maguk a kormányzó szociáldemokraták is úgy látják, hogy tarthatatlan a jelenlegi bevándorláspolitika – mondta Flamm László külügyi szakértő az M1 aktuális csatornán vasárnap.

A sikertelenség egyik oka az oktatás; az 1990-es években nagyon sok olyan menekült érkezett Svédországba Európán kívülről, akinek a leszármazottai nem hajlandók részt venni a svéd oktatásban, így munkanélküliek lesznek, kívül rekednek, illetve sok más negatív következményt is von maga után ez a folyamat– fejtette ki.

A szakértő elmondta: a migráció továbbra is vezető téma Svédországban. A jelenlegi átmeneti kisebbségi kormány szigorította a menekültpolitikát, illetve történtek változások a bevándorláspolitikában. Próbálják megerősíteni a rendőrséget, valamint átalakítani az oktatást, megoldani az önkormányzatok finanszírozását, mert az integrálás költségei egyre magasabbak az országban. Flamm László hangsúlyozta: a svéd társadalom mindig befogadó volt, megadják a lehetőséget a vallási, etnikai kisebbségeknek, hogy gyakorolják szokásaikat, ápolják hagyományaikat. Az ország most próbál egyensúlyt teremteni a migrációs kihívások és a hagyományos svéd befogadó, integráló jóléti állam között – tette hozzá.

A sikertelen svéd kormányalakítási kísérletekről a szakértő elmondta: a jelek szerint egyik párt sem hajlandó feladni a programját. A helyzet lassan tarthatatlanná válik, mert november közepén el kell fogadni az új költségvetést, valamint új kormányt kell alakítani. Ha ez nem történik meg, akkor legkésőbb december 25-éig új választásokat kell kiírni, amire hatvan éve nem volt példa Svédország történetében – mutatott rá.

(MTI)

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csomorkany
2018. október 22. 10:02
És én még azt hittem, hogy a remek eredményekről fogok olvasni egy csillogó szemű újságírótól.
Hattori
2018. október 21. 23:30
dehogynem! nagyon is jól halad a svédek integrálása a muszlim jövevényekhez! :D
Pierre
2018. október 21. 20:07
na, meg egy "szakerto". orban kitartott kurvai mar nem a nevukkel, csak ezzel a kitalalt titulussal szerepelnek a mandiner cimekben. Mondjuk a nevuk tenyleg nem erdekes, holnap lecserelik oket egy masikra, ha veletlenul egy fel mondat erejeig kicsuszik a szajukon valami igazsag.
luzitanxaver
2018. október 21. 18:24
1. Aki fél Kalkuttát magához veszi, Kalkuttát ugyan nem menti meg, de maga is Kalkuttává válik. 2. Az okos a más hibájából is tanul, az ostoba a sajátjából sem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!