Csalással vádolják Netanjahu feleségét

2018. október 07. 16:39

Csalás minősített esetével és hivatali visszaéléssel vádolják Sara Netanjahut.

2018. október 07. 16:39

Megkezdődött Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök csalással vádolt feleségének, Sara Netanjahunak a pere - jelentette a helyi média vasárnap.

Sara Netanjahu ügyét a jeruzsálemi polgári bíróságon tárgyalják, ahol vasárnap megjelent vádlott társával, Ezra Szajdoffal, a miniszterelnöki hivatal rendezvényekért felelős volt igazgatóhelyettesével együtt.

A rendőrség által begyűjtött bizonyítékok alapján csalás minősített esetével és hivatali visszaéléssel vádolják kettejüket, amelyet a miniszterelnöki rezidencián a vendéglői ételek megrendelésekor követtek el mintegy háromszázhatvanezer sékel, vagyis huszonnyolc millió forint értékben. Az erre vonatkozó szabályozás szerint csak akkor lehet kintről ételeket rendelni a rezidencián, ha nem áll szakács alkalmazásban, és ezért a megrendelések érdekében takarítóként jelölték meg a valójában szakácsként dolgozó alkalmazottat. 

Sara Netanjahu tagadja, hogy törvényt sértett volna, boszorkányüldözésnek és a vele szemben ellenséges média politikai hadjáratának tulajdonítja a vádakat. Védői szerint az ételek megrendeléséről szóló szabályozás valójában törvénytelennek tekinthető.

Az első tárgyalási napon mindössze technikai jellegű kérdések merültek föl, az ügyészség azon kérését bírálták el, hogy ne csak egy, hanem három bíró ítélkezzen az ügyben különös jelentősége miatt, mert a miniszterelnöki rezidencián zajlott, és mert a vádlott jelentős szerepet visel a közéletben. Avital Chen bíró felszólította a vád és a védelem képviselőit, hogy rendezzenek találkozót irodájában a vádlottak nélkül, amelyen megvizsgálják álláspontjaik közelítését a vitás kérdésekben, és talán az egész akta lezárásának lehetőségét. 

Az ügyvédek elfogadták a bíró javaslatát, és november 13-ra tűzték ki a megbeszélés időpontját. Még a bírósági tárgyalás előtt vita tört ki Sara Netanjahu ügyvédjei között, ugyanis két védője, Jakov Veinrót és Amit Hadad úgy vélte, hogy vádalkut kellene kötniük, amelyben a kormányfő felesége beismeri vétkét és jelentős mértékben visszatéríti az államkasszából szabálytalanul kivett pénzeket. Joszi Kohen ügyvéd velük szemben a peres eljárás lefolytatását képviselte, és csatakozott hozzá Jaron Kosztelic ügyvéd is.

2016-ban egy munkaügyi bíróság úgy döntött, hogy Sara Netanjahu bántalmazta a rezidencia egyik munkavállalóját, és ezért jelentős kértérítést ítélt meg. Korábban más alkalmazottak is vádolták rossz bánásmóddal, de ezeket az állításokat a kormányfő és felesége rágalomnak minősítette és elutasította.

(MTI)

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KannibálTatárÚr
2018. október 08. 15:48
Vádolják szegénykét, pedig csak ugyanazt csinálja, mint a többi zsidó.
a hun
2018. október 07. 22:10
"Csalással vádolják Netanjahu feleségét"-már sokadszor-tehetné hozzá az MTI, ha nem zsidók tolnák ide a híreket.
Edvind Johnsson3.0
2018. október 07. 17:29
Rohadék antiszemita férgek bánccsák szegény Fiolát, akarom mondani Sárikát.
Shlomo Morel, egy igaz ember
2018. október 07. 17:09
Hm, egy zsidó csaló? Ez felettébb valószínűtlen. A modern antiszemitizmus tipikus esetével állunk szemben. Zsidó nem ítélhet el zsidót! Ennyi összetartás azért legyen már minden lélekkel bíróban. (Goj meg pláne nem ítélhet el zsidót, anno fővesztés járt érte.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!