Az EP fegyverembargó bevezetését javasolja Szaúd-Arábiával szemben

2018. október 25. 15:00

Fegyverembargó bevezetését javasolja Szaúd-Arábiával szemben az Európai Parlament.

2018. október 25. 15:00

Fegyverembargó bevezetését javasolja Szaúd-Arábiával szemben csütörtökön elfogadott állásfoglalásában az Európai Parlament, amely szerint független, nemzetközi vizsgálatra, illetve egységes uniós fellépésre van szükség Dzsamál Hasogdzsi ellenzéki újságíró meggyilkolásának ügyében.

A strasbourgi plenáris ülésen nagy többséggel, 325:1 arányban jóváhagyott dokumentumban a lehető leghatározottabban elítélték Hasogdzsi megkínzását és megölését, továbbá pártatlan, nemzetközi vizsgálatot követeltek a történtek pontos felderítésére. A képviselők szerint az Európai Uniónak le kell állítania a Szaúd-Arábiának szánt fegyvereladásokat, a tagállamoknak pedig készen kell állniuk célzott szankciók, például vízumtilalom és vagyonbefagyasztás bevezetésére.

Aláhúzták emellett: nem valószínű, hogy a gyilkosság a szaúdi politikát ténylegesen irányító Mohamed bin Szalmán trónörökös tudta nélkül megtörténhetett volna. Végezetül az állásfoglalásban arra is felszólították az uniós tagállamokat, hogy vessék fel az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának következő ülésén, hogy miként lehetnek tagok a testületben olyan országok, amelyek „erősen megkérdőjelezhető emberi jogi bizonyítvánnyal rendelkeznek”, mint például Szaúd-Arábia.

Rijádnak a jemeni polgárháborúban játszott szerepe miatt az Európai Parlament már október elején is felszólított a fegyverembargó elrendelésére.

A szaúdi vezetést élesen bíráló Hasogdzsi október 2-án tűnt el, miután felkereste hazája isztambuli főkonzulátusát. Rijád egy ideig tagadta, majd előző szombaton elismerte, hogy az újságírót meggyilkolták a külképviseleten. A halálát eleinte azzal magyarázták, hogy összetűzésbe keveredett a konzulátuson tartózkodó személyek egy csoportjával, és az így kialakult dulakodásban vesztette életét. A szaúdi főügyész azonban csütörtökön már azt mondta, hogy előre kitervelt bűncselekményről lehet szó. Hasogdzsi holttestét máig nem találták meg.

(MTI)

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
u.cserkész
2018. október 25. 16:51
Vicces gyerek ez az Európai Parlament. A fegyvereket szállító országok meg fogják szavazni az embergót. Persze. Ott Brüsszelben mindenki (isiászos) alkoholista???
balbako_
2018. október 25. 15:48
A fegyverexportőrök meg leszarják az EP-t.
kérdés
2018. október 25. 15:31
A riadi fórumon megkötött üzletekről nincs hír? Ez a döntés amolyan eső után köpönyegnek tűnik. Hiszen jópár nagycég már előre jelezte, tagállami döntés szigorúan, kivel kötnek üzletet. A riadi konferencia előtt miért nem lépett az EP?
Starlord
2018. október 25. 15:23
"vessék fel az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának következő ülésén, hogy miként lehetnek tagok a testületben olyan országok, amelyek „erősen megkérdőjelezhető emberi jogi bizonyítvánnyal rendelkeznek”, mint például Szaúd-Arábia." Ne kell felvetni a kérdést mert mindenki tudja a választ, ez a korrupció! Tetszik tudni, szarért húgyért megvásárolható emberek a világ egyik legbarbárabb diktatúrájának emberét tették az emberi jogi bizottság élére... Sehogy máshogy nem történhetett volna meg csak korrupció lévén...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!