Németországba látogat Erdogan

2018. augusztus 07. 18:56

A török elnök látogatása jóval az időpont bejelentése előtt közéleti vitához vezetett Németországban, mivel a politikus korábban Németországban tömeggyűléseken felszólította a németországi törököket, hogy ne illeszkedjenek be a németek közé.

2018. augusztus 07. 18:56

Németországba látogat szeptember végén Recep Tayyip Erdogan török elnök Frank-Walter Steinmeier német államfő meghívására - jelentették be kedden Berlinben.

Recep Tayyip Erdogan szeptember 28-án kétnapos állami látogatást kezd Németországban. Katonai tiszteletadással fogadják Frank-Walter Steinmeier hivatalában, a berlini Bellevue-palotában, majd fogadást tartanak a tiszteletére - jelentette be az államfői hivatal egy szóvivője. Hozzátette, hogy a látogatás teljes programja még nem készült el.

Erdogan várhatóan Angela Merkel kancellárral is találkozik majd. Az még nem ismert, hogy a politikus - aki miniszterelnökként több mint tízszer, államfőként pedig kétszer tett már hivatalos látogatást Németországban - mond-e majd beszédet németországi törökök előtt. Az állami látogatás a diplomáciában a legmagasabb szintű hivatalos vizit.

Frank-Walter Steinmeier már a júniusi törökországi elnökválasztás előtt jelezte, hogy a két ország közötti szoros kapcsolatokra tekintettel meghívja a következő török államfőt, akárki nyeri is majd meg a választást.

Recep Tayyip Erdogan látogatása jóval az időpont bejelentése előtt közéleti vitához vezetett Németországban, a többi között azért, mert a politikus korábban Németországban tömeggyűléseken felszólította a németországi törököket, hogy ne illeszkedjenek be a németek közé. Heiko Maas német külügyminiszter egy minapi nyilatkozatában kiemelte, hogy Recep Tayyip Erdogan látogatásán a kapcsolatokat terhelő valamennyi téma napirendre kerül majd, így például a Törökországban fogva tartott német állampolgárok és a Szíria kurdok lakta északi területein folytatott török katonai műveletek ügye. 

Németországban él a legtöbb határon túli török, a közösség nagyjából hárommilliós. Hozzávetőleg egymillió kurd is él Németországban, a közösség képviselői jelezték, hogy nagyszabású demonstrációval tiltakoznak majd Berlinben Recep Tayyip Erdogan politikája ellen.

(MTI)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Világpanoráma
2018. augusztus 07. 22:03
Görög diplomatákat utasít ki Oroszország: https://vilagpanorama.hu/2018/08/07/gorog-diplomatakat-utasit-ki-oroszorszag/
figyelő4322
2018. augusztus 07. 19:35
Általában úgy vélik, hogy Erdogan elsősorban nacionalista, hazafias. Engem viszont az nagyon zavar, hogy a Muszli vallás szószólója, és az Oszmán birodalom ujraálmodója lett Európában. Ezek a víziók viszont nagyon nyugtalanítók (kellene legyenek) a modern Európa számára. Ha azok kerülnének valamennyire is hatalomba, a kontinens civilizációjának vége. Egy rakás x@rrá válna a muszli xartengerben.
Burmin
2018. augusztus 07. 19:31
De mit mond nálunk az ellenzék ? Ki megy e az utcára tüntetni a Momentum, Feri pártja , Maszop, Dzsobbik , LMP ?
Edvind Johnsson3.0
2018. augusztus 07. 19:16
És ezt a véreskezű diktátort fogadja a német államfő?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!