Gherman: A nemzetiségek együttműködése a kulcs az erdélyi autonómiához

2018. augusztus 23. 17:17

Sabin Gherman román újságíró a Figyelőnek adott interjújában Románia föderalizálásának szükségességéről és a kisebbségekkel való békés együttélés kivívásáról beszélt. Gherman szerint amit a jelenlegi bukaresti elit művel, az nem más, mint Erdély kirablása, kultúrájának lerombolása.

2018. augusztus 23. 17:17

A pártalakításon is gondolkodó Sabin Gherman véleménye, hogy az erdélyi kulturális emlékeket meg kellene őrizni, és nagyobb hangsúlyt kell fektetni a regionális tudat erősítésére.

Az Erdély autonómiájáért harcoló újságíró kifejtette, hogy a nemzetiségek közötti együttműködés lehet a kulcs az autonómia megvalósításához, de hangsúlyozta, hogy ezt semmiképpen sem asszimiláció útján képzeli el, hanem egymás kultúrájának és hagyományainak tiszteletben tartásával.

Szerinte csakis a kölcsönös tiszteleten alapuló összefogással valósítható meg Erdély autonómiája, a magyarok, a románok és a németek összefogásával.

A teljes interjút a Figyelő augusztus 23-án megjelent számában olvasható.

(Forrás: közlemény)

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gyéressy Károly
2018. augusztus 24. 01:20
Gherman tisztességes, okos, jó szándékú. De senkinek ne legyen illúziója! Az értelmiségi románok is csak összemosolyognak a háta mögött: hehe, a kis zsidó.
Pelso j.
2018. augusztus 23. 19:08
Gratulálok. A Figyelő és a Mandiner egy román újságíró olcsó szövegével, az autonómia hazug belengetésével hergeli az itthoni s a külhoni magyarokat egyaránt.
3M..
2018. augusztus 23. 18:17
2005-ben Orbán Tusványoson megígérte, csak akkor támogatják Románia uniós csatlakozását, ha az erdélyi magyarok számára biztosítja a területi autonómiát. Ezt Románia nem tette meg, 2007-ben a Fidesz-KDNP mégis megszavazta Románia csatlakozását. Jelenleg a területi autonómia kivívásának mi a céldátuma? Melyik évet jelölte meg a Fidesz? Szebb Jövőt!
még fokozza
2018. augusztus 23. 18:07
Láttuk mi történt Tusványoson amikor medvemészárlásba torkollott a magyarkodás. Vagy a Nyeregben amikor 25 ezer felelőtlenül szórakozó keresztény tört rá a békés természetre.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!