Tavaly a teljes amerikai LNG-export több mint 10 százaléka Európába irányult, 2016-ban ez az arány még csak 5 százalék volt.
A bizottságot vezető Jean-Claude Juncker a Donald Trump amerikai elnökkel való júliusi tárgyalásán ígéretet tett rá, hogy fokozni fogják az amerikai LNG európai behozatalát.
„Az Európai Unió kész arra, hogy megkönnyítse az Egyesült Államokból származó cseppfolyósított földgáz importjának növelését, ami már javában zajlik. Az amerikai LNG-export növelése versenyképes árak mellett egyre nagyobb, stratégiai szintű szerepet játszhat az EU gázellátásában, azonban Washingtonnak is szerepet kell vállalnia ebben azzal, hogy csökkenti a kivitelt sújtó bürokratikus korlátozásokat” – mutatott rá Juncker.