Nagy erejű robbanás történt a kabuli repülőtér közelében

2018. július 22. 16:49

Két tucatnál több halottja van a kabuli repülőtér közvetlen közelében vasárnap történt robbanásnak, amely röviddel azután történt, hogy több mint egyéves száműzetés után hazatért Abdul Rasid Dosztum alelnök.

2018. július 22. 16:49

Nagy  erejű robbanás történt vasárnap a kabuli repülőtér közvetlen közelében röviddel azt követően, hogy több mint egyéves száműzetés után visszatért Afganisztánba Abdul Rasid Dosztum alelnök. A robbanás – amelynek oka egyelőre ismeretlen – a repülőtér bejáratánál történt. Az első értesülések szerint sem az alelnöknek, sem őt köszöntő támogatóinak nem esett bántódásuk. 

A volt hadúrból lett alelnök tavaly májusban utazott Törökországba „gyógykezelésre”, megfigyelők szerint ugyanakkor az üzbég nemzetiségű Dosztum Asraf Gáni államfő bírálójaként tartós száműzetésbe kényszerült. 

Dosztumot korábban azzal gyanúsították, hogy utasítást adott testőreinek egy politikai vetélytársa megkínzására. Az alelnök ellen azonban még eljárást sem indítottak az ügyben. Dosztum tagadta, hogy utasítást adott volna ilyen cselekményekre.

A kabuli repülőtér közvetlen közelében történt robbanásnak két tucatnál több halottja van. A robbanás a repülőtér bejáratánál történt, ahol Dosztum hívei gyűltek össze, hogy köszöntsék a hazaérkező politikust. Egyes hírek szerint a halottak zöme rendőr. Amikor a detonáció történt, Dosztum már távozott a reptérről. 

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Világpanoráma
2018. július 22. 23:22
A Biztonsági Tanács szavazatai: A Nyugat egyre jobban megosztott https://vilagpanorama.hu/2018/07/22/az-ensz-biztonsagi-tanacsanak-szavazataiban-a-nyugat-egyre-inkabb-megosztottsagot-mutat/
kisgul
2018. július 22. 17:22
Kirobbanó örömmel fogadták!
Világpanoráma
2018. július 22. 16:59
Ismét megnyílik a BAMF brémai kirendeltsége: https://vilagpanorama.hu/2018/07/22/ismet-megnyilik-a-bamf-bremai-kirendeltsege/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!