A „Nélküled” nemzedéke

Az együttműködés és az összefogás nem csak a politikai elit, hanem a kultúra és a civil szféra feladata is.

A fiúk életét Nang Norn szellem kegyelmének tulajdonítják.
A Tham Luang-barlangból kimentett fiúk lassan kiheverik a megpróbáltatásaik, közösségük pedig szertartások keretei között kéri Nang Norn barlangszellem megbocsátását – írja a BBC. A gyermekek végső megmenekülését sokan Nang Norn kegyelmének tulajdonítják, úgy vélik azzal, hogy a gyermekek beléptek a barlangba megsértették Nang Nornt és a helyi isteneket. Különleges szertartás keretei között imádkoztak a misztikus lények megbocsátásáért.
„Olyan mintha meghaltak volna, de most újjászülettek” – mondta a fiúkról az egyik szerzetes.

Nang Nornról úgy tartják, hogy egykor hercegnő volt, aki halála után heggyé változott.