Az olasz kormány kilátásba helyezte, hogy a civil mentőhajók után az uniós akcióban részt vevő hajókról sem lesz hajlandó átvenni a Földközi-tengeren kimentett embereket. Megakadályozandó. hogy az uniós hajók olyan helyzetbe kerüljenek, hogy a fedélzetükre vesznek a tengeren több száz embert, majd nem tudnak velük hol kikötni, a bevetést irányító Enrico Credendino elrendelte, hogy hétfőig minden hajó térjen vissza a kikötőbe.
A többi uniós ország arra tett ígéretet az olasz kormánynak, hogy öt héten belül új stratégiát dolgoznak ki arra, hogy mi legyen azokkal az emberekkel, akiket a Sophiában részt vevő hajók mentenek ki a Földközi-tengerből. Az olasz kormány azt akarja elérni, hogy a menedékkérőket osszák szét a többi uniós tagállam között. Milanesi reményét fejezte ki, hogy sikerül a többi országgal kiegyensúlyozott megoldást találni.
A Sophia eredeti célja szerint nem mentőakció. A hajók feladata az embercsempészek elleni fellépés. 2015 óta azonban mintegy 50 ezer hajótöröttet is kimentettek a Földközi-tengerből. Heiko Maas szerint lépésről lépésre haladva tartós megoldást kell találni Olaszországgal közösen. A német külügyminiszter üdvözölte, hogy a Sophia misszió folytatódhat.