A török politikusok Özilt ünneplik és „fasiszta vírusról” beszélnek

2018. július 23. 08:59

A törökök üdvözlik Özil lépését. A török igazságügyi miniszter szerint Özil a „fasiszta vírusnak” lőtt gólt a döntésével.

2018. július 23. 08:59

Török kormányzati politikusok üdvözlik Mesut Özil azon döntését, hogy az elmúlt hetekben kirobbant viták után lemondta a német válogatottságot. A török politika Özil tartását emeli ki – írja a Welt.

Özil vasárnap jelentette be, hogy visszavonult a német válogatottságtól. „Az elmúlt időszak történéseit követően hosszú gondolkodás után nehéz szívvel úgy határoztam, nem lépek többé pályára a válogatottban, amíg rasszista és tiszteletlen megnyilvánulásokat tapasztalok” – írta Twitteren vasárnap az Arsenal 29 éves támadó középpályása.

A nemzeti együttessel 2014-ben vb-címet nyert Özilt sokan kritizálták, miután a szintén török származású Ilkay Gündogannal együtt a török elnökkel, Recep Tayyip Erdogannal fotózkodott. Közleményében Özil hangsúlyozta, a fénykép számára nem a politikáról szólt.

Mehmet Kasapoglu török sportminiszter vasárnap este a Twitteren azt írta, hogy „szívből támogatjuk Mesut Özil testvérünk tisztességes magatartását.”

Abdulhamit Gül török igazságügyi miniszter is gratulált Özil döntéséhez, szerinte a török származású játékos a döntésével „a legszebb gólt lőtte a fasiszta vírussal szemben.”

Megszólalt az ügyben Recep Tayyip Erdogan török elnök hivatalának szóvivője is. Ibrahim Kalin üdvözölte Özil azon kijelentését, miszerint újra találkozna a török elnökkel, majd azzal folytatta, hogy „de képzeljék el micsoda nyomásnak volt Mesut úr kitéve. Hol maradt az udvariasság, a tolerancia és a pluralizmus...?!”

 

Összesen 77 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szavaztam
2018. július 23. 12:59
:) jol sikerult az integracio...
farkasflori a vizicsoda
2018. július 23. 11:17
"Hol maradt az udvariasság, a tolerancia és a pluralizmus...?!” mondja ezt szardogan szovivoje.. :DDDDDDDDDDDDD miutan sok ezer tanart, diakot, ugyvedet, ujsagirot bortonoztek be..
duzur
2018. július 23. 11:14
Engem csak az mulattat, hogy miközben Mon nagy volt az aggodalom a zsidó (izraeli állampolgárságú) politikusok miatt, kiderül, hogy sokféle érdek (vagy lojalitás) is létezhet amin lehet aggódni. Hányan mondtak le a svájci vagy amerikai állampolgárságukról, amikor felmerült ez a kérdés?..
Senye Péter
2018. július 23. 11:11
Nagyon jól tudnak mindkét oldalon bolhából elefántot csinálni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!