Lázadás, valamint közpénz hűtlen kezelése miatt emeltek vádat ellenük a 2017. október 1-jén alkotmányellenesen megtartott és rendőri erőszakba torkollott függetlenségi népszavazás megrendezése, valamint a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt. A politikusok a tavaly decemberi katalán parlamenti választásokon nyertek újból mandátumot.
A január közepén megalakult törvényhozás eddigi döntéseiben az előzetes letartóztatásban lévő képviselők szavazatuk átruházásával vehettek részt bírósági engedély alapján. Képviselőként politikai jogaik gyakorlására hivatkozva többször is kérvényezték szabadlábra helyezésüket, ám azt minden alkalommal elutasította a bíróság.
A politikusok közhivatalának felfüggesztését a bírósági eljárásról szóló törvény teszi lehetővé, miután a vádemelés most vált jogerőssé. A bíróság határozatáról tájékoztatja a katalán parlament elnökségét is. Az érintett katalán függetlenségi pártoknak a választási listáról fel kell tölteniük az így megüresedett mandátumokat ahhoz, hogy többségben maradjanak a barcelonai törvényhozásban.