Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Még idén találkozhat Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető – jelentette be a Kreml szóvivője pénteken.
Még idén létrejöhet Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető találkozója – jelentette be Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken Moszkvában újságíróknak.
Peszkov az észak-koreai hírügynökség közlését erősítette meg. Cáfolta viszont azt az értesülést, amely szerint a még csak előkészítés előtt álló megbeszélés helyszíne Peking lenne. Az orosz külügyminisztérium csütörtökön közölte, hogy tárcavezetője, az észak-koreai fővárosban tárgyaló Szergej Lavrov oroszországi látogatásra hívta meg Kim Dzsongunt. Idén van a 70. évfordulója egyébként annak, hogy Moszkva és Phenjan diplomáciai kapcsolatot létesített egymással.

(MTI)