Erőszakos szélsőjobboldali csoportot állítottak meg Franciaországban

2018. június 28. 10:27

Muzulmánok elleni támadásokra készültek.

2018. június 28. 10:27

Vádat emeltek Franciaországban egy szélsőjobboldali csoport tíz tagja ellen, akik muzulmánok elleni erőszakos bűncselekményekre készültek – jelentették csütörtökön hírügynökségek bírósági forrásokra hivatkozva.

A vádlottak – 9 férfi és egy nő – börtönből szabadlábra helyezett, radikalizálódott muzulmánok, radikális eszméket hirdető imámok és burkát viselő muzulmán nők ellen terveztek támadásokat, hogy az elmúlt évek franciaországi merényleteit megtorolják.

Négy embert előzetes letartóztatásba helyeztek, négyen szabadlábra kerültek bírósági felügyelet alatt, két ember esetében még nem hoztak döntést. A vasárnapra virradóra őrizetbe vett személyek terhére azt róják, hogy bűnszervezetet hoztak létre terrorista szándékkal. Közülük többeket törvénytelen fegyvertartással, pokolgépek vagy hozzájuk szükséges anyagok gyártásával vagy birtoklásával vádolnak. 

Az ügyészség szerdai tájékoztatója szerint a házkutatások során harminchat lőfegyvert és több ezer lőszert találtak náluk, egyiküknél TATP típusú robbanószer elkészítéséhez szükséges vegyi anyagokat foglaltak le.

A radikális csoport vezetője egy 65 éves nyugalmazott rendőr volt, tagjai között van egy volt katona is. A csoport tagjai rendszeresen foglalkoztak sportlövészettel, rendkívüli helyzet esetére élelmiszerkészleteket halmoztak fel családtagjaik számára. A csoport új tagokat próbált verbuválni, és ki akarta terjeszteni a tevékenységét.

(MTI)

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sersem4
2018. június 28. 17:53
Az őslakosok próbáltak védekezni a gyarmatosítók ellen, de a megszállókat segítő hatoságok elkapták a bennszülötteket.
zakar zoltán béla
2018. június 28. 16:35
Biztos, hogy valós a két jelző?
navis praetoria
2018. június 28. 16:02
Ez lesz a jövő, ha nem húzzák be a féket kőkeményen, és nem pedáloznak hátra pánikszerűen. Bár ennek igen kicsi az esélye, tekintve a vallásosan űzött deportáció-kultuszt, aminek következménye, hogy szellemileg, morálisan és érzelmileg abszolút le vannak fegyverezve a nem európai gyökerű invázió ellen. Az európaiak (jelesül a németek) elleni Résistance viszont a vallási kultusz másik alkotóeleme. Csinálj ezen az alapon Európai Uniót.
a hun
2018. június 28. 15:58
Érdekes, hogy a keresztények elleni támadásra készülőket valamiért nem veszik észre az éber hatóságok...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!