Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Többlettámogatást fognak kapni az új amerikai szankciók által sújtott orosz állami vállalatok – jelentette ki pénteken Gyenyisz Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszter.
Gyenyisz Manturov közölte, hogy a szankciós listán szereplő orosz vállalatokkal való együttműködést megtagadó cégekkel szemben büntetőintézkedéseket fognak bevezetni.
Az amerikai pénzügyminisztérium a nap folyamán korábban hét, Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz közel állónak minősített orosz „oligarcha” és 17 orosz kormánytisztviselő ellen rendelt el szankciókat, a világszerte folytatott „káros tevékenységükre” hivatkozva. Az intézkedések tucatnyi, az érintett üzletemberek tulajdonában lévő vállalatot, valamint állami tulajdonban lévő fegyverkereskedelmi cégeket és egy bankot is érintenek. A büntetőintézkedések részeként befagyasztják az érintettek amerikai joghatóság alá eső vagyonát és megtiltják az amerikai állampolgároknak, hogy üzletet kössenek velük.

A fegyverexportot bonyolító Roszoboronoexport állami vállalat szóvivője közölte, hogy az új amerikai szankciók célja Oroszország kiszorítása a globális fegyverpiacról. „Ez a tisztességtelen verseny legtisztább formában való megnyilvánulása” – mondta.
A feketelistára került Oleg Gyeripaszka tulajdonában lévő RuszAl alumíniumipari vállalat részvényei a szankciók bejelentése nyomán 12,2 százalékot estek. A megbüntetendő tisztségviselők feketelistájára felvett személyek közül Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára közölte, hogy az érintettek meg fogják találni a módját a korlátozások ellensúlyozásának. Leszögezte: az új fejlemény nem jelenti azt, hogy Oroszország megszakítja kapcsolatait az Egyesült Államokkal.
Alekszej Gyumin, a fegyvergyártás egyik fellegvárának számító Tula megye kormányzója, Putyin elnök volt testőre, barátságtalan és kontraproduktív lépésnek minősítette a szankciókat. Konsztantyin Koszacsov, a parlament felsőháza külügyi bizottságának elnöke közölte: „Az újabb alaptalan, ellenséges és értelmetlen lépés újabb kísérlet arra, hogy a szankciókat a valódi stratégia hiányának és az Oroszország elleni fellépés legitimitásának igazolására használják fel.” A szenátor szerint ez az út nem vezet sehová, mert ezzel az intézkedéssel Moszkvát nem lehet se megijeszteni, se legyőzni.
(MTI)