Nem hajlandó koalícióra lépni Berlusconiékkal az Öt Csillag Mozgalom

2018. április 04. 14:10

Szerdán kezdődnek az olasz kormányalakítási tárgyalások, az Öt Csillag Mozgalom vezetője, Luigi Di Maio elmondta: a balközép Demokrata Párttal és a radikális jobboldali Ligával is tárgyalnának, ám Berlusconi pártjával elutasítják a koalíciós megállapodást.

2018. április 04. 14:10

Az Öt Csillag Mozgalmat (M5S) vezető Luigi Di Maio a kormányalakítási tárgyalások szerdai kezdete előtt jelezte: nem hajlandó koalícióra lépni Silvio Berlusconi Hajrá Olaszország (FI) nevű pártjával. A populista, elitellenes M5S eddig azt mondta, hogy bárkivel kész egyeztetéseket folytatni.

A La7 tévécsatorna DiMartedi című politikai műsorában Di Maio kiemelte: szívesen tárgyalna a balközép Demokrata Párttal (PD), de kihagyná ebből annak korábbi vezetőjét, Matteo Renzit, valamint a radikális jobboldali Ligával is kész a párbeszédre. „Kormányszerződés létrehozását javasoljuk a németekéhez hasonlóan” – mondta az M5S-t vezető politikus kedd este. „Ami ebben le van írva, ahhoz tartjuk magunkat, ami pedig nincs, azzal nem foglalkozunk” – tette hozzá.

Di Maio lépése kiélezheti a feszültséget a Liga és a Hajrá Olaszország között, amelyek a jobboldali koalíció tagjaiként megnyerték a március 4-i parlamenti választásokat. Az Öt Csillag Mozgalom a legjelentősebb önálló pártként a második helyen végzett. Egyetlen olasz tömörülésnek sem sikerült azonban megszereznie a sikeres kormányzáshoz szükséges többséget, ami patthelyzetet eredményezett a dél-európai ország belpolitikai életében. „Abból kell kiindulnunk,hogy a jobbközép koalíció kapta a legtöbb szavazatot” – szögezte le a Ligát vezető Matteo Salvini a Facebookon. "Készek vagyunk párbeszédet folytatni az Öt Csillaggal, de elutasítjuk a vétójogot és a követeléseket."

A Hajrá Olaszország egyik vezető politikusa, az Európai Parlament elnöke, Antonio Tajani antidemokratikusnak nevezte Luigi Di Maiót, aki azt mondta: azért nem akar szövetségre lépni Berlusconi pártjával, mert az akadályozza a jelenlegi politikai rendszer reformját. „Di Maio a legkevésbé sem tiszteli azt az ötmillió választót, aki a Hajrá Olaszországra és Berlusconira adta le szavazatát” – mondta Tajani egy szerdai rádióinterjúban. „A szavai gyerekesek. Akárhányszor Berlusconit támadják, nő a Hajrá Olaszország támogatottsága” – fűzte hozzá. Nem az Öt Csillag Mozgalom nyerte meg a választást, hanem a Hajrá Olaszország és a Liga alkotta jobbközép pártszövetség, amelynek miniszterelnök-jelöltje az utóbbi tömörülést vezető Matteo Salvini - érvelt tovább Tajani, aki Berlusconival együtt az FI alapító atyja.

„Di Maio hiányos intézményi kultúráról tett tanúbizonyságot, mert Berlusconinak nincs szüksége legitimációra azután, hogy olasz állampolgárok milliói szavaztak rá újra és újra az elmúlt években” – hangsúlyozta az FI-t képviselő Maria Stella Gelmini is. Di Maio húzásával a Demokrata Pártot is választás elé állíthatja. A PD Renzi lemondásáig határozottan ellenzett bármiféle egyezkedést az Öt Csillag Mozgalommal. „Az Öt Csillag vezetőjének ajánlata elfogadhatatlan” – írta a Twitteren Andrea Marcucci, a demokraták szenátusi vezetője.

Sergio Mattarella olasz elnök szerdán kezd hivatalos kormányalakítási egyeztetéseket a pártok vezetőivel, de hetekig eltarthat, míg létrejön az új római kormány. Megegyezés híján Mattarella arra kényszerülhet, hogy új választást írjon ki.

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Biivisz
2018. április 04. 15:39
Na, ezek szerint az Öt Csilllag is egy titkos Soros-farzsebből elővarázsolt fake-migrációellenes párt. Olyan Macron-típusú. Most majd jól összefognak a bukott szocikkal és ugyanúgy - vagy még jobban - tolják be a migránsokat Olaszországba, mint eddig.
balbako_
2018. április 04. 15:07
Nehogy má' stabil kormány legyen Olaszországban!
Balogh Norbert
2018. április 04. 14:42
Na, de majd a Jobbik, összeáll a szemkilövető Gyurcsány párttal.
cutcopy
2018. április 04. 14:34
Akkor hamarosan kitör az olasz parasztgyalázat..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!