Az imámok szerint az a gondolat, hogy maga a Korán szólít fel gyilkosságra, „hallatlanul erőszakolt”. „Azt sugallja, hogy egy muzulmán csak akkor lehet pacifista, ha eltávolodik a vallásától” – fogalmaznak az imámok, akik szerint ez az állítás „ártó tudatlanságról” árulkodik és kontraproduktív.
A Le Parisien című napilapban vasárnap megjelent írás elítéli azt is, hogy a média nem beszél arról, hogy az iszlamista radikalizmus terjedése miatt egyes városrészekben „csendes etnikai tisztogatás” folyik. „Azt kérjük, hogy váljon nemzeti üggyé az antiszemitizmus jelentette demokratikus csőddel szembeni küzdelem, mielőtt még nem késő. Mielőtt Franciaország már nem lesz Franciaország” – olvasható a jobb- és baloldali politikusok által is aláírt kiáltványban. Nicolas Sarkozy volt jobboldali államfő mellett három volt miniszterelnök, a szocialista Bernard Cazeneuve és Manuel Valls, a konzervatív Jean-Pierre Raffarin, valamint Párizs volt baloldali polgármestere, Bertrand Delanoe és a jobboldali Köztársaságiak vezetője, Laurent Wauquiez is aláírta a dokumentumot, amelyen Charles Aznavour énekes és Gérard Depardieu filmsztár kézjegye is szerepel, valamint zsidó, muzulmán és katolikus vallási vezetők is csatlakoztak a felhíváshoz.
Az imámok keddi válaszukban elkötelezik magukat arra, hogy felveszik a küzdelmet a „tudatlan, zavarodott és céltalan” muzulmán fiatalság radikalizálódása ellen. „Franciaként minket is felháborít a mindannyiunkat fenyegető gyalázatos terrorizmus (..) Muzulmánként is fel vagyunk háborodva, ahogy a vallási társaink is, a békés muzulmánok, akik szenvednek attól, hogy bűnözők elkobozzák a vallásukat” – tették hozzá az imámok az elmúlt három év iszlamista merényleteire utalva, amelyekben 245-en veszítették életüket.