A lap szerint a legfőbb gyanúsítottként számon tartott Abed El-Rahmant két hete állandóan megfigyelte a tartományi bűnügyi hivatal. A Berlinben született 19 éves fiatalember a 2016 decemberében egy berlini karácsonyi vásáron történt iszlamista terrortámadás elkövetője, Anis Amri közeli ismerősei közé tartozik, és tavaly decemberben is őrizetbe vették állam elleni súlyos bűncselekmény előkészítésének gyanújával, de akkor is szabadon kellett engedni.
Az esetről elsőként beszámoló német lap, a Die Welt a hírportálján vasárnap azt írta, hogy a csoport azért készülhetett késes támadásra a futóverseny nézői ellen, hogy megbosszulják Anis Amri halálát. A BZ szerint a hatóságok a többi között azért gyanakodtak erre, mert ketten vasárnapra virradóra a verseny útvonalának feltérképezésével foglalkoztak, de a házkutatásokon nem tártak fel a gyanút megerősítő adatokat.
(MTI)