Maurizio Martina, a PD ügyvivője úgy nyilatkozott, hogy az Öt Csillag Mozgalom több kérésükre is nyitott. Hozzátette ugyanakkor, hogy a két párt között vannak különbségek és nehézségek is. A PD május 3-ra hívta össze vezetőségi ülését az M5S-szel közös kormányzás lehetőségének megvitatására.
Az M5S miniszterelnök-jelöltje közölte, szerződést ajánlottak, ez alkothatja a közös kormányprogramot. Luigi Di Maio hozzátette: vagy sikerül megállapodni a PD-vel, vagy új választásokat kell kiírni. A március 4-i választásokon több mint 32 százalékkal a legnagyobb pártként végző M5S kezdettől hangsúlyozta, hogy a kormányzás érdekében a jobboldali Ligával és a PD-vel is kész közös program alapján együttműködni. Miután ez a Matteo Salvini vezette Ligával nem sikerült, az M5S a PD felé fordult.
A választásokon 18 százalékkal harmadikként befutó PD-t megosztja az M5S ajánlata. A PD egy része szerint a kormányalakítás lehetősége előnyösebb az ellenzékbe vonulásnál. A felmérések szerint a két párt választói sem ellenzik a közös kormányzást, hiszen a PD csalódott szavazóinak nagy része az M5S-re voksolt március elején. A PD Matteo Renzi volt főtitkár vezette szárnya azonban határozottan ellenzi az M5S-szel való egyezkedést. Elemzők szerint a belső viták miatt a PD akár szét is szakadhat. Az M5S-nek viszont a PD egész szenátusi és képviselőházi frakciójára szüksége van a kormányzáshoz.