A szíriai kormányhadsereg szombat este közölte, hogy „teljesen felszabadította” a fővárostól keletre lévő Kelet-Gúta térséget a lázadók uralma alól, és hogy a lázadók utolsó csoportja is elhagyta annak legnagyobb városát, Dúmát. A hadsereg különleges egységei már Dúma utcáit tisztítják meg az aknáktól és más robbanóeszközöktől, amelyeket a lázadók oda telepítettek – tette hozzá Ali Majhúb dandártábornok katonai szóvivő.
A térség teljes bevétele Bassár el-Aszad szíriai elnök legnagyobb győzelmének számít az egész szíriai konfliktus hét évvel ezelőtti kezdete óta – állapította meg az AP amerikai hírügynökség. A hadsereg katonái máris több fegyvergyártó üzemet és fegyverraktárt, alagutakat és élelmiszerraktárakat találtak a városban. Előkészítik Kelet-Gútát arra, hogy visszatérhessen oda az a több tízezer lakos, aki az utóbbi két hónapban elmenekült onnan a kormányerők ostroma elől – közölték.