Modigliani remekműve alatt egy másik festményre bukkantak

2018. március 04. 11:53

Röntgensugaras vizsgálat segítségével egy eddig ismeretlen alkotást fedeztek fel Modigliani egyik festménye alatt.

2018. március 04. 11:53

 

Amedeo Modigliani Egy lány portréja című mesterműve alatt egy korábbi, eddig ismeretlen alkotását fedezték fel a londoni Tate Galéria szakemberei röntgensugaras vizsgálattal – olvasható a The Guardian brit napilap honlapján.

A művészettörténészek szerint a most felfedezett portré az olasz művész múzsájának, Beatrice Hastingsnek a portréját ábrázolja. A képre Modigliani 1917-ben egy lány portréját festette rá. A festmény a londoni Tate Galéria gyűjteményének a része. A remekműnek tekintett lányportré modellje ismeretlen. Egy elmélet szerint a festő két évig tartó viharos kapcsolata Hastingsszel 1916-ban véget ért, és Modigliani valószínűleg teljesen ki akarta törölni az életéből egykori szerelmét.

Nancy Ireson, a Tate nemzetközi művészeti kurátora úgy fogalmazott: „az egész csak találgatás, de szép hipotézis”. Hozzátette: az újra felhasznált vásznaknál ritkán lehet megállapítani, hogy milyen kép volt rajtuk eredetileg, ezért olyan izgalmas, ha fel lehet fedezni egy felismerhető figurát, Hastings portréját ráadásul szinte teljes nagyságában.

Modigliani jellegzetes, elnyújtott alakú portréi és különleges női aktjai hatalmas összegekért cserélnek gazdát az árveréseken. 1917-18-ban készült Reclining Nude című képe 2015-ben 113 millió fontért (40 milliárd forintért) kelt el, és ezzel a második legmagasabb áron értékesített műalkotás lett az árverések történetében.

Bár a művészt életében is elismerték, folyton anyagi gondokkal küzdött, fillérekért árulta rajzait, és 1919-ben műterme minden művét mindössze 100 fontért árulta. Csak 35 éves volt, amikor 1920-ban egy súlyos betegség következtében elhunyt. Hastings sorsa is tragikusan alakult, egészségét megviselte az alkoholizmus, és halálos betegen, 1943-ban öngyilkos lett Angliában.

A rejtett portrét egy kiterjedt Modigliani-kutatásnak köszönhetően találták meg. A Tate Modernben április 2-án zárul a Modigliani-kiállítás. A múzeum kezdeményezésére művészettörténészek és múzeumok világszerte tanulmányozták az olasz mester anyagait és technikáját. Egyebek mellett röntgennel is átvilágították műveit.

Modiglianit a legtöbbször hamisított művészek között tartják számon. Tavaly a genovai Palazzo Ducale Modigliani-tárlatát azért kellett hamarabb bezárni, mert kiderült, hogy a kiállított 60 kép közül 21 hamisítvány lehet. A legújabb tudományos módszerek segítségével a festékanyag és a vászon vizsgálatából meg lehet állapítani, hogy melyik a valóban autentikus Modigliani-festmény.

(The Guardian,MTI, fotó: Tate Photography)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bélabácsi
2018. március 04. 21:33
Ne foglalkozz a sok rohadt hazaárulóval, tedd amit kell. Március 15-én legyél ott a Békemeneten, április 8-án pedig tudod kire kell szavazni. HAJRÁ MAGYARORSZÁG! HAJRÁ MAGYAROK!
homo orbanicus
2018. március 04. 12:33
Nem tudom, melyik rosszabb...
Senki Alfonz
2018. március 04. 12:23
A legnagyobb mai, modern festő volt. Picasso is csak áhitattal tekintett rá, irigyelte és saját halálakor állítólag csak azt az egy szót mondta, hogy Modigliani.
yanoo
2018. március 04. 12:06
Mivel csóró volt, valószínüleg nem volt megelégedve a korábbi képpel és ráfestett egy másikat.Nem egyedi dolog ez.Az pedig, hogy sokat hamisítják, az összefügg azzal, hogy viszonylag egyszerű kompozíciókkal dolgozott és nagyon rajzosak voltak a képei és a színkeverése sem bonyolult.Sokáig nem kedveltem Modiglianit, de aztán többször láttam " élőben" a képeit és megváltozott a véleményem.nagyon jó festő volt, kár, hogy fiatalon meghalt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!