Dokumentumok bizonyítják: Brüsszelben arra készülnek, hogy a Fidesz nyeri meg a választást

Az elemző szerint ráadásul az is egyértelmű, miért nem lenne rájuk szükség, ha Magyar Péteréket tartanák esélyesnek.

Marine Le Pen aktivistáit nem látták szívesen.
Az antiszemitizmus elleni menetet szerveztek civilek Párizs központjában, miután Franciaországban a múlt héten meggyilkoltak egy 85 éves holokauszt-túlélőt – adja közre a Telegraph.
A Mireille Knoll ellen elkövetett késelés sokak szerint antiszemita indíttatású volt.

A tömegben megjelentek a Marine Le Pen-féle Nemzeti Front aktivistái is, ám őket nem fogadták lelkesen – a menetet szervező Franciaországi Zsidó Intézmények Képviseleti Tanácsának (CRIF) elnöke úgy nyilatkozott, sem a jobb, sem a baloldali szélsőségeket nem látják szívesen a tüntetésen.
A CRIF másik vezető tagja elmondta, a menet megemlékezésként indult, ám miután napvilágot látott, hogy a Mireille Knoll elleni támadás antiszemita indíttatású volt, a menet is az antiszemitizmus elleni harcot tűzte zászlajára. „Ő a tizenegyedik személy, akit csakis zsidó származása miatt öltek meg” – mondta a CRIF ügyvezető igazgatója.