Angela Merkel öröksége

„A II. világháború utáni nyugatnémet és német kancellárok majdnem mindegyike jelentősen meghatározta az őt követő éveket. Csak hogy néhányukat megemlítsem: Konrad Adenauer a transzatlanti elköteleződéssel, Ludwig Erhard a gazdasági csodával, Helmut Kohl a német egységgel, Gerhard Schröder pedig neoliberális munkaerőpiaci reformjaival formálta a jövőt. Angela Merkel több mint tizenkét éve tölti be a kancellári tisztséget – és jó esélye van még négy évig hatalmon lenni. Utána vajon mi marad? Miről szóltak a merkeli évek? A mostani koalíciós tárgyalások nagyon pontosan mutatják meg hatalomgyakorlásának módját: a hatalmat Merkel önmagáért akarja. Bármilyen irányba kompromisszumot tud kötni, kész lett volna a ’68-as Zöldekkel is megegyezni, ahogy most kész volt fontos minisztériumokat átadni a szociáldemokratáknak (SPD); a cél ugyanis – hogy ő maradhasson a kancellár – mindenféle koalíciót szentesít. A CDU pedig kritikátlanul követi. Amikor vasárnap a közszolgálati ARD televízió műsorvezetője rákérdezett Armin Laschetnél, a CDU übermerkelista alelnökénél, hogy mi is lenne a következő négyéves Merkel-kormány nagy témája, a politikus alig bírt valami értelmeset válaszolni. A CDU ugyanis mára Merkelen kívül nem kínál semmit. Ez Merkel hatalmát természetesen meghosszabbíthatja még négy évvel – de öröksége annál katasztrofálisabb lesz.

A belpolitikában Angela Merkel olyannyira kilúgozta a CDU-t, hogy ötven év után a német parlamentbe ismét bejutott egy szélsőjobboldali párt. A német politikában addig lehetett távol tartani a szélsőjobboldalt, amíg egy Roland Koch, Friedrich Merz vagy Wolfgang Bosbach ezeket a szavazókat is magához tudta vonzani. Merkel ehelyett elüldözte őket a pártból. Mára a CDU-ban alig maradt politikus, aki a jobboldali szavazók számára hiteles volna. Egyedül a bajor keresztényszociálisok (CSU) egy-egy politikusa próbálja még a károkat enyhíteni. A német demokrácia stabilitásának éppen ezért sokkal többet használ Horst Seehofer CSU-elnök egy-egy kemény jobbos kiszólása, mint a merkeliánusok semmitmondó unalma.

Merkel nem csak a saját pártján belül ölte meg az alternatívát. 2009 és 2013 között az FDP-vel olyannyira elbánt, hogy a CDU-val korábban mindig is örömmel kormányzó liberálisok mostanra már nem akarnak a kancellár mögé beállni. A szociáldemokraták lassabb felfogásúak, mint a dinamikus liberálisok. Az SPD-nek még mindig nem tűnt fel, hogy Angela Merkel mellett a százötven éves pártjuk lassan, de biztosan középpárttá olvadt. Ahelyett, hogy az SPD vállalta volna az ellenzékiséget vagy az előre hozott választásokat, ahogy Martin Schulz pártelnök még szeptemberben, az elbukott választás estéjén ígérte, inkább újra beugrott a CDU mögé, hogy további négy évre hatalomban tartsa Angela Merkelt. Az SPD esetében még szánalmasabb, hogy 2005 óta immáron harmadszorra nem tudnak mást kínálni szavazóiknak, mint Angela Merkel kancellárságát.

Milyen Németországot és Európát hagy Merkel az utókorra? Először önző módon megtagadta a támogatást a dél-európai népektől, és a II. világháborús megszállók mintájára akarta diktálni az athéni vagy a római kormányprogramot. A menekültválságban aztán a német érdekeknek addig nagyon is kedvező dublini megállapodást felrúgva hozta nehéz helyzetbe Kelet-Közép-Európát és saját országát. A menekültválság félrekezelésével Merkel a kontinenst az észak-dél-tengely után nyugatiak és keletiek között osztotta meg. A merkeli euró- és bevándorláspolitika kudarca nagyban hozzájárult ahhoz is, hogy a britek nem akartak az Európai Unióban maradni.”