Száz francia dzsihadistát tartóztattak le Szíriában

2018. február 07. 12:39

Mintegy száz francia dzsihadista került kurd fogságba – állította a BFM hírtelevízióban Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter.

2018. február 07. 12:39

A szíriai kurd erők mintegy száz francia állampolgárságú dzsihadistát tartóztattak le, akik az Iszlám Állam terrorszervezet soraiban harcoltak – közölte szerdán Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter. „Úgy tudjuk, hogy körülbelül százat tartóztattak le a kurdok Szíriában. Még nem tudjuk, hol vannak pontosan, jelzéseket kaptunk” – fogalmazott a BFM hírtelevízióban a francia diplomácia vezetője. A korábbi híradások még több száz francia dzsihadistáról és több tucat gyerekről szóltak, akiket iraki és szíriai börtönökben tartanak fogva.

Jean-Yves Le Drian megerősítette, hogy a francia dzsihadistákat „a helyi jogi szerveknek kell bíróság elé állítaniuk, Franciaország nem szállítja őket haza", csak a gyereket fogadja vissza a vöröskereszt közvetítésével. Szíriában a Rakkát a dzsihadistáktól visszahódító kurd és arab milíciák alkotta Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ellenzéki ernyőszervezet állítja majd őket bíróság elé a tárcavezető szerint, aki ígéretet tett arra, hogy Irakban, ahol a halálbüntetés érvényben van, Franciaország tiltakozni fog minden esetben, ha az állampolgárait halálra ítélik. „Az ilyen esetekben Franciaország tudatni fogja az álláspontját, legyen szó Irakról vagy más helyről” – hangsúlyozta a francia külügyminiszter, emlékeztetve arra, hogy jelenleg hét halálraítélt francia állampolgárról tudni a világban, őket az Egyesült Államokban és Indonéziában tartják fogva. „Hamarosan Irakba utazom és ott is elmondom ezt”  tette hozzá.

Irakban jelenleg három francia dzsihadista nőt is fogva tartanak, akik a perükre várnak, de családjuk hazaszállításukat kérte a francia hatóságoktól annak érdekében, hogy Párizsban kelljen bíróság elé állniuk. Nicole Belloubet igazságügyi miniszter azt jelezte korábban, hogy a francia kormány „közbe fog lépni", ha a francia dzsihadistákat Szíriában vagy Irakban halálra ítélik. A külügyminiszter az állítólagos szíriai klórtámadásokról is beszélt.

„Minden jel arra utal, hogy a rezsim jelenleg klórgázt használ Szíriában” – mondta Le Drian. „Óvatosan mondom, mert amíg ez nem dokumentált teljesen, addig óvatosnak kell lenni” – hangsúlyozta. Arra a kérdésre, hogy Franciaország mit kíván tenni, a miniszter emlékeztetett arra, hogy Párizs kezdeményezésére mintegy harminc ország elkötelezte magát a szíriai vegyifegyver-támadások elkövetőinek felelősségre vonása mellett. Ugyanakkor semmilyen utalást nem tett arra, hogy Franciaország katonailag is fellép a szíriai rezsim ellen, ha bebizonyosodik, hogy klórgázt vetettek be civilek ellen.    

Emmanuel Macron elnökké választását követően 2017 májusban azt mondta, hogy Franciaország részéről „megtorlásra és azonnali válaszra” kell számítani vegyi fegyverek bevetése esetén. „Nagyon súlyos a helyzet, nagyon határozottan elítéljük a klórgáz használatát” – szögezte le a francia külügyminiszter.

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tom hagen
2018. február 07. 15:12
Sokkal jobb lenne ez a világ, ha a franciák csak a konyhaművészettel és a divattal foglalkoznának.
ZolieM
2018. február 07. 13:42
Egy sor dzsihadista, egy sortűz.
luga
2018. február 07. 13:02
Jönnek azonnal a vegyi fegyver használattal. Tudjuk, Irakban is az volt Szaddamnál. Valami új ötlet nincs?
nemlibbant
2018. február 07. 12:55
"francia"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!