Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

A múlt heti uniós csúcs komoly eredményeket hozott Magyarországnak. A szuverenista erők már nincsenek egyedül az Európai Unióban.

Az elkövetők több mint száz pizzát küldtek az ajándéknak nem túlságosan örülő áldozatnak.
Pizzával történő zaklatás miatt nyomoz a rendőrség a németországi Dortmundban – írja a Time egy helyi lap, a Ruhr Nachrichten közlése alapján.
A szerencsétlen áldozat egy Guido Grolle nevű jogász, akit egy ismeretlen személy már több mint száz pizzával halmozott el január óta. Az áldozat azonban nem igazán örül a kéretlen küldeményeknek, és elmondta, fogalma sincs, ki állhat a sorban érkező pizzák mögött.

„Nagyon idegesítő, már a munkámat sem tudom elvégezni” – panaszkodott Grolle, majd kifejtette, az első kiszállításról szóló értesítések már reggeli zuhanyzása közben is megjelennek a telefonján.
Azonban az ismeretlen elkövető (jóakaró?) nem akarta, hogy áldozata étrendje túlságosan monotonná váljon: az elmúlt időszakban már szusit, kolbászt és görög ételeket is rendelt az éhen biztosan nem maradó áldozat számára.