Megszavazták a költségvetést, nem állnak le az amerikai kormányzati hivatalok

2018. február 07. 21:49

Igazi káoszt úszhatott meg az Egyesült Államok, miután a Szenátus megszavazta a költségvetést.

2018. február 07. 21:49

Az amerikai kormányzati hivatalok nem állnak le, a szenátus is megszavazta a költségvetést – jelentették be a szenátus vezető politikusai szerdán. 

A megállapodást a szenátus demokrata párti frakciójának vezetője, Chuck Schumer „őszinte áttörésnek” nevezte, Mitch McConnell, a republikánusok vezetője pedig „a kétpárti megállapodás feletti őszinte örömének” adott hangot. A két politikus közösen jelentette be a megegyezést.  

Ennek értelmében a szenátus megszavaz két évre további 300 milliárd dollárt a Pentagon (védelmi minisztérium) és 80 milliárd dollárt a katasztrófa-elhárítási hivatal számára. Ez az összeg „hozzáadódik” majd a képviselőházban kedden elfogadott törvényjavaslathoz, amely biztosítja a kormányzati hivatalok működésének finanszírozását.  

A törvényhozóknak csütörtök éjfélig kell elfogadniuk a kormányzati hivatalok és ügynökségek működésének finanszírozását biztosító törvényt. Ha a szenátusi szavazás eredménnyel is jár, még a képviselőháznak is voksolnia kell. 

Nancy Pelosi, a képviselők demokrata párti frakciójának vezetője szerdán jelezte, hogy ellenzi a megállapodást. A most kidolgozott egyezségben ugyanis nincs szó az illegálisan bevándorló szüleik által gyermekként az Egyesült Államokba hozott és ott felnőtt, úgynevezett DACA-fiatalok helyzetének rendezéséről.

A DACA-rendeletet 2005-ben az előző elnök, Barack Obama hozta annak érdekében, hogy megvédjék a kitoloncolástól ezeket a fiatalokat. Helyzetük rendezését Donald Trump elnök és a republikánus politikusok többsége az erős határvédelmi intézkedésekhez és az átfogó bevándorlási reformhoz köti.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sersem4
2018. február 08. 14:31
Jaj de jó.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!