Megsértette az autistákat, majd bocsánatot kért a román kormányfő

2018. február 16. 13:14

Eljárás indult az akasztással fenyegetőző román miniszterelnök utódja Viorica Dancila ellen, amiért autistákat sértő kijelentést tett. A politikus elnézést kért.

2018. február 16. 13:14

Hivatalból eljárást indított Romániában az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) pénteken Viorica Dancila miniszterelnök ellen, amiért a politikus megsértette az autistákat.

A szociáldemokrata kormányfő előző este az Antena 3 hírtelevízióban bírálta a kormánykoalíció ellenfeleit, akik szerinte szándékosan félretájékoztatják az Európai Uniót. „Ezek az emberek ismerik a valóságot, de nem hajlandók látni, elfogadni azt. Ezek az emberek autisták, akik nem látják, és nem hallják azt, ami minden jóhiszemű ember számára látható”  jelentette ki a román kormányfő. A jogvédő szervezetek felháborodott reakciói után a politikus előbb egy kormányközleményben, majd személyesen is bocsánatot kért. Hangsúlyozta: kormányfőként fontosnak tartja a fogyatékkal élő emberek támogatását, és nem állt szándékában megsérteni őket.

Asztalos Csaba, a CNCD elnöke jelezte: a bocsánatkérést a diszkriminációellenes testület mindenképpen figyelembe veszi, miként tette ezt Dancila elődje, Mihai Tudose esetében is. A volt miniszterelnökre, aki áttételesen akasztással fenyegette meg az autonómiát követelő erdélyi magyarokat, a CNCD nem szabott ki bírságot, csak figyelmeztetésben részesítette a politikust, tekintettel arra, hogy Tudose Facebook-oldalán bocsánatot kért mindazon közösségektől, amelyeket „félreérthető kijelentésével” megsértett. A diszkriminációellenes tanács elnöke közölte, a testület kedden rendezi meg Viorica Dancila kormányfő meghallgatást. Ugyanakkor a kijelentést szó nélkül hagyó Mihai Gadea műsorvezetőt is a CNCD elé idézték, mivel az ő esetében is felmerül a gyanú, hogy viselkedésével megsértette az autisták emberi méltóságát.

Az autista gyermekek szüleinek egyesülete szerint Romániában nem először fordul elő, hogy közismert politikusok vagy véleményformálók pejoratív értelemben utalnak az autizmusra, de az eddigi panaszok esetében a CNCD úgy ítélte meg, hogy az illetők nem lépték túl a véleménynyilvánítási szabadság kereteit.

(MTI)

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2018. február 19. 08:55
Úgy látszik az ottani miniszterelnökök legfontosabb tevékenysége a sértegetés. Máshoz sem értenek, legföljebb még a plagizáláshoz.
atila68
2018. február 17. 19:36
Ilyen frizurával....
kombinátor
2018. február 17. 08:55
többet nem lehet azt mondani annak, aki nem hallja amit mondunk, hogy "mi az, süket vagy?" mert a nagyothallók megsértődnek... ugyanígy a vakok, a bolondok ... stb ... jobb, ha kussban maradsz
kohntalan
2018. február 16. 19:55
Meglátásom szerint az autisták legalább annyira kártékonyak a világra nézve, mint a pszichopaták. Nem az önellátásra képtelen Esőemberekre gondolok, hanem a magasan funkcionáló autistákra, akik empátia, elmeolvasási képesség híján bizonyos mély emberi dolgokhoz vakok, süketek, lükék. És hát ha van valamennyi hatalmuk, előbb-utóbb bajt fognak csinálni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!