Macronék szeretnék a francia muszlimok fiatalabb és jobban beilleszkedett nemzedékeinek tagjait bejuttatni a szervezetbe. Hakim El Karoui iszlámszakértő egyben azt is javasolja, hogy a főrabbi mintájára hozzák létre a „franciaországi főimám” tisztségét, aki ellátná a muzulmán vallásgyakorlók képviseletét az állammal szemben.
El Karoui emellett azt is szorgalmazza, hogy hozzanak létre egy, a CFCM-től és az államtól független szervezetet, amely a mecsetek, valamint az imámok képzésének és javadalmazásának finanszírozásával lenne megbízva. Mindez azért is fontos kérdés, mert jelenleg a franciaországi mecsetek építését jelentős részben a közel-keleti és észak-afrikai muzulmán országok hozzájárulásából fedezik, és legalább háromszáz franciaországi imám külföldről kapja a fizetését.
Felmerült az is, hogy adót vetnek ki a halal termékekre, a befolyt összeget pedig a muzulmán imahelyekre fordítanák, így téve átláthatóbbá azok finanszírozását. Sokan – köztük a napokban szexuális zaklatással megvádolt költségvetési miniszter, Gérald Darmanin – azonban elvetik ezt a javaslatot, és egy közvélemény-kutatás szerint a franciák hetven százaléka ellenzi a halal-adót.