Csalódott Rex Tillerson, de megérti a lengyel döntést a haláltáborokról

2018. február 07. 07:20

Az amerikai külügyminiszter csalódott, de megérti, hogy a lengyeleket miért zavarja, ha nekik tulajdonítják a haláltáborokat.

2018. február 07. 07:20

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter csalódottságának, ugyanakkor megértésének is hangot adott amiatt, hogy a lengyel államfő aláírta azt a törvénymódosítást, amely szerint büntető eljárást indíthatnak azok ellen, akik Lengyelországot a náci Németország tetteiben való bűnrészességgel vádolják.

A latin-amerikai körúton tartózkodó külügyminiszter rövid kommünikében reagált arra, hogy Andrzej Duda lengyel elnök bejelentette: aláírja a törvénymódosítást. Közleményében az amerikai diplomácia irányítója leszögezte: az Egyesült Államok csalódott, hogy Lengyelország államfője aláírta a törvényt, amely „büntetni rendeli, ha náci bűnöket tulajdonítanak Lengyelországnak”. Tillerson hozzátette: Washington tisztában van vele, hogy a törvénymódosítást még a lengyel alkotmánybíróság megvizsgálja. De „e törvény végrehajtása kedvezőtlenül érinti a szólás és a tudományos kutatás szabadságát” – mondta.
    A külügyminiszter ugyanakkor hangsúlyozta: „az Egyesült Államok újra megerősíti, hogy a »lengyel haláltáborok« kifejezés fájdalmas és félrevezető”. Washington megítélése szerint e történelmi pontatlanságok megviselik Lengyelországot – amelyet a közlemény „erős szövetségesnek nevez” –, és fel kell vennie a harcot ellenük, de oly módon, hogy közben ne sérüljenek az alapvető szabadságjogok. A kommüniké hangsúlyozza, „a megtévesztő nyelvezet legyőzésének legjobb eszköze a nyílt vita, az ösztöndíj és az oktatás”.

Andrzej Duda lengyel elnök a Nemzeti Emlékezet Intézetéről szóló törvényt módosító jogszabály aláírását jelentette be, utólagos normakontrollt kérve az alkotmánybíróságtól. Rex Tillerson február 1-je óta latin-amerikai körúton van. Látogatásának állomásai: Mexikó, Argentína, Peru, Kolumbia és Jamaica. Valamennyi országban elsősorban biztonsági, energiabiztonsági, valamint gazdasági kérdésekről tárgyal.

(MTI)

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mystes
2018. február 07. 09:40
ha nem lehet végre kimondani, hogy a magyar gdp nagyobb, mint az amerikai, akkor az kedvezőtlenül érinti a szólásszabadságot.
Mystes
2018. február 07. 09:39
ha nem lehet végre kimondani, hogy a kínaiak mentek fel először az űrbe, akkor az kedvezőtlenül érinti a szólásszabadságot.
Mystes
2018. február 07. 09:34
ha nem lehet végre kimondani, hogy "amerikai haláltáborok", akkor az kedvezőtlenül érinti a szólásszabadságot.
Karvaly
2018. február 07. 08:34
"Washington megítélése szerint e történelmi pontatlanságok megviselik Lengyelországot – amelyet a közlemény „erős szövetségesnek nevez” –, és fel kell vennie a harcot ellenük, de oly módon, hogy közben ne sérüljenek az alapvető szabadságjogok. A kommüniké hangsúlyozza, „a megtévesztő nyelvezet legyőzésének legjobb eszköze a nyílt vita, az ösztöndíj és az oktatás”." Nem néztem utána, mi volt Washington véleménye, amikor 12 európai ország bevezette a holokauszttagadás büntetését?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!