Katalán kampány: Mozgósítás börtönből és száműzetésből

2017. december 19. 22:04

Különleges kampány zárult Katalóniában, miután a vezető politikusok Brüsszelből vagy épp a börtönből mozgósítottak.

2017. december 19. 22:04

Katalónia eddigi legrendhagyóbb választási kampányát zárták kedden a pártok, miután az egyik listavezető, Carles Puigdemont Brüsszelből vett részt a szavazók mozgósításában, míg egy másik elnökjelölt, az előzetes letartóztatásban lévő Oriol Junqueras pedig a börtönből üzenve kampányolt az elmúlt hetekben.

Junqueras pártja, a függetlenségi Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) épp ezért a Madridtól több mint 70 kilométerre, Estremerában lévő fegyintézet bejárata elé szervezett kampányeseményt napközben.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték

Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték
Tovább a cikkhezchevron

Marta Rovira, a párt választási listájának második helyezettje azt mondta: a lehető legközelebb akartak lenni vezetőjükhöz, akit szerinte azért zártak be, mert tudják róla, hogy ő a legjobb jelölt az elnökségre.

Puigemont, leváltott katalán elnök pártja, az Együtt Katalóniáért (Junts pel Sí) a nap végén egyszerre több katalán településen tartott választási rendezvénnyel fejezte be kampányát. Ezeken Carles Puigdemont (ahogy az elmúlt hetekben többször is) online kapcsolat segítségével volt jelen. A résztvevők óriáskivetítőn láthatták beszédét.

A csütörtöki választás az október 1-jei függetlenségi népszavazás második fordulója, amelynek tétje óriási, ahogy a politikus mondta nyilvánvalóvá téve, hogy leváltása ellenére továbbra is Katalónia elnökének tekinti magát, és a jövőben is szeretne az lenni.

Alaposan meg mozgatta a tudományos közéletet egy szegedi genetikusi dissztertáció, amely a történeti genetika friss kutatási területét mutatta be. A kutatás állításai fényében újra kellene értékelnünk mindzt, amit a magyarok őstörténetéről és nyelvünk eredetéről gpondoltunk. Vagy talán mégsem? Szentgyörgyi Rudolg, az ELTE adjunktusát kértük meg, hogy segítsen rendet tenni az információk tengerében.

(MTI)

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Győzelemre áll Orbán Brüsszelben, ráadásul a Bizottságot nem csak Ukrajna sürgeti

Győzelemre áll Orbán Brüsszelben, ráadásul a Bizottságot nem csak Ukrajna sürgeti
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Frank
2017. december 20. 08:02
Karattyoló hölgyikék, idióta képviselő fazonok ilyenkor hol vannak?..a pénztárnál állnak sorba a karácsonyi S.Gy-pénzükért! Pont le@ják a demokráciát! Migráncs "értékesebb" a bankszámlájuknak!
Válasz erre
5
0
Kanóc
2017. december 19. 23:55
Európai értékek.
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!