A „Balkán mészárosának” is nevezett egykori parancsnok elleni vádiratban kétrendbeli népirtás, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények – egyebek mellett gyilkosság, deportálás, kényszerkitelepítés, üldözés, túszejtés – szerepeltek. A bűncselekmények az 1992-1995-ös, mintegy százezer halottat követelő boszniai háború idején történtek.
A most 74 éves Mladić korábban rosszullétre panaszkodott, majd közel háromnegyed órára meg is kellett szakítani az ítélethirdetést, ezt követően pedig a vádlott ügyvédje pedig az ülés elnapolását kérte védence magas vérnyomására hivatkozva.
Az ügyben eljáró háromtagú bírói testület elutasította a kérelmet, mire az egykori parancsnok felállt, és kiabálni kezdett. Az NT elnöklő bírájának utasítására ezután kivezették Mladićot a teremből, és nélküle folytatódott az ítélethirdetés.