„Az Egyesült Államokban hosszú története van a lelkiismereti megfontolások tiszteletben tartásának az egészségbiztosítás területén is” – fogalmazott közleményében a minisztérium. Az intézkedés lehetővé teszi, hogy vallási vagy erkölcsi meggyőződésükre hivatkozva profitorientált és nonprofit szervezetek, valamint vállalatok is kivehessék biztosítási programjukból a változatlanul érvényben lévő Obamacare egészségbiztosítási törvényben előírt kötelezettséget.
A konzervatív keresztény szervezetek és csoportok megelégedéssel fogadták a döntést, az abortusz és a fogamzásgátló tabletták használatának támogatói viszont felháborodásukat fejezték ki. Az Amerikai Polgári Szabadságjogok Uniója (ACLU) nevű szervezet bejelentette: még pénteken benyújtja perkérelmét az intézkedés életbe léptetésének megakadályozására, Kalifornia igazságügyi minisztere, Xavier Becerra szintén jelezte, hogy pert indít. A szülészek és nőgyógyászok szervezetének igazgatója, Haywood Brown szerint az intézkedés károkat okoz a nők egészségvédelmének és általában a közegészségügynek is.
Egyelőre nem világos, hány nő veszítheti el a születésszabályozás költségeinek finanszírozását. A Planned Parenthood abortuszvédő - és abortuszklinikákat működtető - szervezet elnöke, Cecile Richards közleményt adott ki, amelyben leszögezte: „A Trump-adminisztráció 62 millió nőtől vonta meg a születésszabályozás finanszírozását”.