Amint a DNA leírja, egy alapítvány (vélhetően az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány) már 2014 előtt kifejezte szándékát egy magyar nyelvű római katolikus iskola létrehozására, és több rendben is kérvényekkel fordult ez ügyben a polgármesteri hivatalhoz, és a tanfelügyelőséghez.
A vádhatóság szerint Stefan Somesan először akkor lépte túl a hatáskörét, amikor 2014 szeptemberében a Római Katolikus Gimnázium létrehozásáról rendelkezett. Másodjára akkor lépte túl a hatáskörét, amikor 2015 szeptemberében elrendelte, hogy a Bolyai Farkas Gimnázium és az Unirea Főgimnázium részleges felosztásával ezekből az intézményekből a Római Katolikus Gimnáziumba csoportosítsanak bizonyos osztályokat, és úgy tekintette, hogy az új intézmény megörökli a Bolyai és az Unirea akkreditációját. Az intézményalapítás ugyanis a helyi önkormányzat hatáskörébe tartozik, az ideiglenes működési engedélyt és az akkreditációt pedig az oktatási tárcának kellett volna kibocsátania.
A DNA szerint ezek az intézkedések érdemtelen haszonhoz juttatták az iskola létrehozását korábban kérvényező alapítványt, sértették a felosztott intézmények, és az új tanintézetbe beíratott diákok érdekeit. Utóbbiakat ugyanis abba a helyzetbe hozták, hogy szerintük egy engedélyezetlen és nem akkreditált oktatási egység képzését végezzék el, ennek minden következményével.