Szalma György riportja
Az Unirea Főgimnázium visszaszolgáltatási ügyének újratárgyalását kérte Marius Pașcan Maros megyei PMP-s képviselő (Népi Mozgalom Pártja). A kérést eljuttatta a prefektúrára, a polgármesteri hivatalba és a városi tanácshoz. Pașcan véleménye szerint a Korrupcióellenes Ügyészség korábban megállapította, hogy az ingatlan visszaszolgáltatása törvénytelen módon történt, a visszaszolgáltatási bizottság 2004-ben hivatali visszaélést követett el. Pascan még hozzátette, hogy az érintettek ellen már nem lehet eljárni, mivel az ügy elévült; azonban a prefektúra már jelezte hivatalos válaszában, hogy a közigazgatási tárcánál kezdeményezték az eljárás újrakezdésének engedélyezést.
Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, a vitatott Státus-ingatlant 14 évvel ezelőtt szolgáltatták vissza a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség számára. Akkor azt a döntést a polgármesteri hivatal megtámadta jogi úton, azonban a bíróság egy évre rá jogerősen kimondta, hogy a visszaszolgáltatás jogos volt. Az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány igazgatótanácsának elnöke, Holló László lapunknak elmondta: „Pillanatnyilag úgy értékelem, hogy ez talán jó is lehet az iskola, az iskolás gyerekek és a szüleik szempontjából. Ugyanis most már az iskolaügyben nemcsak a mi figyelmünk nem lankad, hanem a román média is foglalkozik tovább az iskola épület ügyével, így közvetve a katolikus iskolával is”.
Azon kérdésre, miszerint történhet-e olyan, hogy új eljárást indítanak egy olyan ügyben, amiben már jogerős bírói döntés született, úgy reagált: „Hogy megtörténhet-e? Egy átlagos jogbiztonsággal bíró banánköztársaságban talán nem, de mi Romániában élünk”.
Amennyiben az eljárás elindul, az komolyan megkérdőjelezi Románia jogállami jellegét: remélni lehet, hogy Basescu pártjának képviselője csak figyelemfelkeltés, illetve a magyarellenes hangulat meglovagolásának szándékával hozakodott elő az üggyel. Azonban a prefektúra készségessége aggodalomra adhat okot.
Az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány szeptember 16-án tartja a rendes őszi közgyűlését, és amennyiben indokoltnak tartja, azt követően hétfőn ad ki állásfoglalást.