„Ez egy életforma, nem csak egy munkahely” – A torockói gyermekotthonban jártunk

Torockót túlnyomórészt magyarok lakják, Torockószentgyörggyel együtt Fehér megyében egy kis magyar szigetet alkotnak a román tengerben. Mára igazi fesztiválfaluvá nőtte ki magát, se szeri sem száma a rengeteg nyári, téli rendezvényeknek. Kevésbé közismert a faluban működő gyermekotthon: dolgozói igazi missziós munkát végeznek a bürokratikus lélektelenség és kilátástalanság árnyékában. Karczagi Iringó, a Kis Szent Teréz Gyermekotthon vezetője látott minket vendégül.

„Az idei tanévben előreláthatólag huszonegy gyereket fogunk nevelni” – vág a dolgok közepébe Iringó. Egyelőre ketten gondozzák a gyermekeket, Dodó bácsi (Pop Dorel) és Iringó, a harmadik nevelő szeptember elején érkezik. Dodó vezeti a fiú csapatot, Iringó pedig a lány családról gondoskodik.

Hogy is kezdődött minden? – Egy stoppolás Csaba testvérrel

Nagyjából tizenhét évvel ezelőtt Iringó Sepsiszentgyörgyről a Szent Anna-tóhoz utazott stoppal az egyik barátnőjével. „Csaba testvér vett fel minket, ez volt a gondviselés az első lépése ebben az ügyben. Ezután eltelt hat év, engem nagyon megragadott, sokat gondoltam erre az egészre, pedig sokat nem beszélgettünk, legfeljebb fél órát tölthettünk együtt az autóban. Akkor adott egy kis füzetet az alapítványról. Én akkor még azt sem tudtam, mi az a barna gúnya rajta. Világias, mondhatni ateista családból származom” –, meséli az első találkozás élményét. „Sokáig érlelődött bennem a gondolat, hogy egyszer majd elmegyek önkéntesnek, hogy csináljak valami hasznosat. Elég léha életet éltem otthon.”

Erre akkor került sort, amikor Iringó a középiskola elvégzése után nem jutott be az egyetemre. Elmondása szerint egyik évben késztetést érzett arra, hogy elmenjen a csíksomlyói búcsúba. Azelőtt templomba legfeljebb, mint turista nézett be, soha nem jutott eszébe, hogy zarándokaltra induljon. „Miután felgyalogoltam a Szék útján, az első ismerős arc, akit megláttam, Csaba testvéré volt. Azonnal odamentem hozzá, és önkéntesnek jelentkeztem, kezdetben egy hónapra gondoltam. Ez volt július elsején, tíz évvel ezelőtt” – meséli nevetve Iringó. (Jelen sorok írója szintén hasonlóan járt, egy nyári önkéntességből kétéves nevelősködés lett.)

A búcsúban jelen volt a szovátai gyermekotthon akkori vezetője is, akinek éppen szüksége volt önkéntesre. Iringó egy hónap után úgy gondolta, marad még egy kicsit, megszerette a gyerekeket és a munkatársakat, illetve azt az életmódot, amivel ez a hivatás jár.

„Tele nehézséggel és kihívással, és ezek engem igazából vonzottak, sosem unatkoztam egy percet sem az elmúlt 10 év alatt” – emlékszik vissza.

Vitamin a léleknek – Mit jelent nevelőnek lenni?

„Hogy mit jelent nevelőnek lenni? Igazából mintha az anyja lennél, de mivel egyedül neveled azt a 9-10 gyereket, akkor egyszerre az apjuk is kell legyél, a menedzserük, a lelki támaszuk, ahogy a helyzet kívánja, vagy ahogy ők hagyják, hogy foglalkozz velük. Sokan azt gondolják, hogy az ellátásról, a gondoskodásról szól ez a feladat, hogy tanuljon, fürödjön a rád bízott gyermek. Szerintem ennél sokkal, de sokkal többet igényel a nevelői feladat. Igenis kötelességed formálni a gyerekek ízlését, illetve gyökeret kell adni számukra, főleg, hogy sokan a szüleiket sem ismerik igazán.

Nagyon sokat foglalkoznak mostanában a testi egészséggel, hogy megfelelő mennyiségű vitamint fogyasszunk, méricskélni kell a gyereket, hogy hány kiló és hány centi. Mindennel futunk az orvoshoz, ez rendben is van. Ám mintha nem foglalkoznánk azzal eleget, hogy a gyerek olvasson jó könyveket, bontakoztassa ki a tehetségét, erkölcsi alapokat szerezzen. Az Istennel való kapcsolatot meg kell alapozni, nyilván erre a nyugati világban felfortyannak, hogy nem szabad senkire ráerőltetni a vallást. Véleményem szerint az nem erőltetés, ha a legjobbat, amit te tudsz, azt próbálod meg továbbadni. Mondhatni vitamint adsz neki, hogy a lelke legyen egészséges, hogy ellenállóbb legyen, és ő ne bukjon el, vagy kerüljön olyan nyomorult helyzetbe, mint a szülei. Nevelőként az én felelősségem, hogy ezeket a kapaszkodókat át tudjam nekik adni: hogy van Isten, vannak erkölcsi parancsok, ezek segítenek, hogy boldog és tisztességes légy. Ezek talán fontosabbak is, mint az, hogy megtanuljon megfelelőképpen öltözködni. Vagy talán ezek együtt fontosak, csak van egy fokozati sorrend. Ez egy nagyon sokrétű munka” – avat be a saját nevelői hitvallásába.

A külső szemlélő számára úgy tűnhet, hogy mindennapoknak katonás rendje van a gyermekotthonban. Ezt azonban némiképp árnyalja, hogy a gyerekek a rájuk jellemző természetességgel és rugalmassággal kezelik a kőbe vésett regulákat. Bár azt tudni kell, hogy a szabályokat a gyerekek éppúgy igénylik, mint a szeretetet, ettől nagyobb biztonságban érzik magukat. Az otthonban minden nap más, azonban az életnek mégis van egy egészséges menetrendje. 

A hétvégi program sokkal lazább, egy jó órával később kelnek és fekszenek, illetve vasárnap délutánig játékkal telik az idő, hatalmas kert áll a gyerekek rendelkezésére. Pénteken és szombaton filmeket is nézhetnek este, általában olyasmi kerül terítékre, amit mindenki látni szeretne. Persze a heti beosztás csak egy sablon, amibe sokféle spontán program is belefér. Szeptemberben például balettelőadásra mennek a gyerekek Kolozsvárra, vagy járnak néptáncolni, furulyázni, vannak fellépéseik, sokat utaznak a nevelőkkel. Iringó ügyel arra, hogy a gyerekek kulturális képzése is kielégítő legyen. Nyaranként táborozni viszik őket, olyankor időszakonként majdnem kiürül az otthon. A napi rutint a folyamatosan érkező vendégek is felbolygatják, sosincs alkalom a tétlenkedésre. Iringó a rossz tapasztalatokból okulva, a nyári vakációban sem szívesen  engedi haza a gyerekeket. Olyan negatív hatások érik őket otthon, amelyek hónapokra visszavetik a gyerek fejlődését. Ez néha kegyetlennek tűnik, de a gyerek érdeke kívánja ezt. Természetesen a szülők bármikor meglátogathatják a gyermekeiket.

Az árokparttól a szemináriumig – Sikerek és küzdelmek

Arra a kérdésre, hogy mi okozza a legnagyobb nehézséget, Iringó meglepő választ ad. Elmondása szerint a legnagyobb nehézséget az adminisztráció jelenti, amit a román állam ró az alapítványra, illetve a házvezetőkre. Azt hinnénk a gyerekekkel való törődés a legnagyobb kihívás, azonban az államnak való megfelelés sokkal nehezebb feladat, ugyanis az állam-alapítvány viszonyban nem feltétlenül szeretik egymást a felek. Egy gyermekotthon fenntartása véget nem érő felesleges papírmunkával jár.  

A gondok ott kezdődnek, hogy a gyermekvédelemnek áldását kell adnia arra, hogy egy gyermeket be tudjanak fogadni. Sokszor ez egy évekig elhúzódó folyamat. Ez persze attól is függ, hogy melyik megye hatáskörébe tartozik az ügy. Van példa arra, hogy egy gyermek elhelyezése kilenc éve húzódik. A lehető összes iratot leadták, amit elő lehetett szedni, ennek ellenére még mindig nincs meg az állami elhelyezés. Mondhatni, illegálisan nevelnek így gyerekeket. Ebben van némi szándékosság a hivatalok részéről. Tudni kell ugyanis, hogy ha egy gyermek sehol nincs elhelyezve hivatalosan, az nem rontja a megyei/országos statisztikákat, illetve így az államnak fejkvótát sem kell utána fizetnie. Bizony a statisztikák, abban Románia mindig nagyon jó volt.

Szüleik elhagyták őket, a szomszédság etette őket néha. Ennek a gyereknek még mindig nincs meg a gyermekvédelmi jóváhagyása, hogy az alapítvány nevelhesse, pedig kilenc éve él lassan Torockón. A törvények értelmében ott kellett volna hagyni.

Amennyiben nem fogadnák be a gyerekeket azonnal, éveket veszítenének az iskolából, viszont ha befogadják, a hivatalos engedély nélkül, annak komoly büntetőjogi következményei lehetnek. Olyanra még nem volt példa, hogy egy nevelőt vagy házvezetőt bebörtönöztek volna, de nem is a legkedvezőbb érzés azzal a tudattal végezni a munkát, hogy a törvény szerint az nem helyes. 

Pedig nagyon szép eredményeket értek el a gyerekekkel az évtizedek alatt a Szent Ferenc Alapítványnál. Az alapítványnál nevelkedett gyermekek sorsa jórészt sikertörténetnek mondható. Akik nem kerültek ki a rendszerből időközben, azok a legtöbb esetben megállták a helyüket az életben, munkát vállaltak vagy megházasodtak. Hogy konkrét sikertörténeteket is kiemeljek: a napokban iratkozott be a gyulafehérvári kisszemináriumba Iringó egyik fia, akit még a szovátai otthonban nevelt.

Igen nagy megelégedésünkre szolgált, hogy Tata ilyen sikeres pályát futott be kamasz korára. Pedig annak idején, amikor e sorok írója elnézte a tornácon üldögélve, úgy tűnt, hogy a vércsevisításra emlékeztető hangú, szikár, verekedős, magára semmilyen szabályt érvényesnek nem tartó kisfiúból sok minden lehet, de a szemináriumba való beiratkozás kevéssé tűnt valószínűnek. Iringó különösen büszke arra a lányára is, aki erős mezőnyben tett sikeres felvételit egy művészeti szakközépiskolába. A felkészítést Iringó végezte, aki annak idején maga is művészetibe járt Nyíregyházára.

De hogy kerül ide bárki? – Önkéntesek, gyerekek, átutazók

A gyerekek javarésze nem árva, egyszerűen a szegénységbe, betegségbe, de főleg az alkoholizmusba összeroppant családokból kerülnek az alapítványhoz. „Nem is hibáztatunk egyetlen szülőt sem, aki hozzánk beadja a gyermekét, mert mondhatni valamilyen formában gondoskodtak róluk” – mondja Iringó. Rendszerint az történik, hogy a szülők maguk hozzák be a gyerekeket az otthonba, azonban az is előfordul, hogy valamelyik település polgármesteri hivatala, a szociális munkás szól, hogy magyar gyermek van veszélyeztetett helyzetben. Az sem ritka, hogy az alapítvány munkatársai missziós munkájuk közben találnak olyan gyereket, aki sürgős segítségre szorul.

Az alapítvány a gyermekekről való gondoskodás mellett Erdély-szerte felkeresi a szegényeket, hogy élelmiszert vagy valamilyen segítséget nyújtson az arra rászorulóknak. Ez történik, ha valamibe a ferencesek belekezdenek. Sok élelmiszeradományt érkezik Torockóra, ha több kerül, azt szétosztják az alapítvány többi háza között, illetve Csángóföld vagy Erdély szegényei között. Manapság is sokan jönnek önkéntesek, Magyarországról és nyugatabbról – vagy keletebbről, mint a japán srác Szovátán, aki lassan kilenc éve nevel gyerekeket ott. De az egy más történet.

Megfigyelhető egy olyan trend is, hogy pszichés vagy lelki problémákkal küszködő felnőttek jelentkeznek önkéntesnek. Sajnos az alapítvány nincs felkészülve, hogy problémás felnőtteket „gyermekterápiával” gyógyítson. Az alapítvány célja, hogy egészséges felnőttek közreműködésével segítsen a nehéz sorsú gyerekeken. Volt olyan eset, hogy két magyarországi, leszokni vágyó alkoholista is jelentkezett egymástól függetlenül. Vállalták, hogy kimeszelnek, segítenek. Már első este részegen estek át a kerítésen.

Azonban az alapítványhoz érkező önkéntesek túlnyomó többsége jó ember, akik nagy segítséget nyújtanak. Iringó elmondása szerint a rátermettség nem függ az életkortól, az iskolázottságtól, csupán attól, hogy mit hordoz magában az ember. Akit a jó szándék vezet, az van annyira alázatos, hogy elfogadja a körülményeket, módszereket, feltételeket.