Angela Merkel aláhúzta: Martin Schulz is tudja, hogy „Orbán Viktor elvette a menetjegyeket a Budapesten lévő menekültektől és egyszer csak nem engedte, hogy elinduljanak a vonatok”, és „tudtuk, hogy Magyarország nem hajlandó szolidárisan részt venni” a menekültek ellátásában.
Így szeptember 4-én este gyorsan kellett cselekedni a Magyarországon gyalog elindult menekültek ügyében, mert „semmi reményem nem volt abban, hogy Orbán Viktor megváltoztatja hozzáállását” – mondta Angela Merkel.
Merkel: Az alkotmánytisztelő iszlám Németországhoz tartozik
A német alkotmánnyal összeegyeztethető elveket képviselő iszlám vallás Németországhoz tartozik – jelentette ki Angela Merkel német kancellár vasárnap Berlinben a kormányfőjelöltek televíziós vitáján.
Hangsúlyozta, hogy négymillió muzulmán ember él Németországban, akik mind „hozzájárulnak az ország sikeréhez”, így vallásuk a német társadalom része, de csak akkor, ha az alaptörvénynek megfelelő módon gyakorolják, és vezetőik elhatárolódnak az iszlám nevében elkövetett terrortól. Az alkotmányellenes módon működő mecsetek bezárását tovább kell folytatni, és fejleszteni kell a hitszónokok állami oktatását. Az államnak tudnia kell, hogy mit prédikálnak a mecsetekben.