Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

„Az elnök szavai segítettek azoknak, akik helyeslik az antiszemitizmust, a rasszizmust és az idegengyűlöletet” – ezt írta csütörtökön négy amerikai rabbiszervezet közös közleményben, melyben azt is bejelentették, hogy törlik a Trumppal tervezett ünnepi videokonferenciát.
Amerikai rabbiszervezetek csütörtökön bejelentették: törlik az őszi zsidó ünnepek alkalmával szokásosan megtartott videokonferenciát az amerikai elnökkel. A Politico című lap idézte a rabbik négy csoportjának közös közleményét, amelyben a csoportok vezetői ismertették elhatározásukat.
A négy szervezet Donald Trump elnöknek a charlottesville-i erőszakra adott válaszával indokolta döntését. Véleményük szerint az elnök megnyilvánulásaiból „oly mértékben hiányzott a vezetőktől elvárandó erkölcsiség és az empátia a faji és vallási gyűlölet áldozatai iránt, hogy az idén ilyen konferenciát nem tudunk szervezni”. A közleményben hangsúlyozták, hogy Donald Trumpnak mint az Egyesült Államok elnökének és a szabad világ vezetőjének „kötelessége elítélni a fehér felsőbbrendűséget hirdető fajgyűlölőket”. A rabbik elítélték Trumpot, mert az erőszak kirobbanása utáni első nyilatkozatában „mindkét oldal” – tehát a tüntetők és az ellentüntetők – felelősségét hangsúlyozta, mert szerintük ezzel a rasszizmus ellen fellépő tüntetőket is felelőssé tette. „Az elnök szavai segítettek azoknak, akik helyeslik az antiszemitizmust, a rasszizmust és az idegengyűlöletet”. A közlemény szerint „a Charlottesville-ben kirobbant és egy fiatal nő halálát is követelő erőszak felelősségét nem kettő, hanem egyetlen fél viseli: a nácik, az alternatív jobboldal és a fehér fajgyűlölők, akik gyűlöletüket vitték egy békés közösségbe. Őket minden szinten erőteljesen el kell ítélni.”

A virginiai Charlottesville-ben csaknem két héttel ezelőtt véres összecsapásokká fajult az amerikai polgárháború déli főparancsnokának, Robert Lee tábornoknak emléket állító szobor eltávolítása miatti tüntetés és ellentüntetés. A zavargásokban egy fiatal nő is meghalt, amikor a tüntetésre – Ohióból – érkező egyik neonáci szándékosan az ellentüntetők közé hajtott autójával.
A négy zsidó szervezet csütörtöki állásfoglalásához az ortodox rabbik szervezete nem csatlakozott. A Politico szerint a négy szervezet az ortodoxok kivételével az Egyesült Államok zsidó közösségeinek nagy többségét képviseli.
Az elmúlt években az amerikai elnök a telekonferencián köszöntötte a zsidó újév (rós hasána) és az engesztelés ünnepe (jóm-kipúr) alkalmából a rabbik szervezeteinek képviselőit. Steve Fox rabbi, az Amerikai Rabbik Központi Konferenciájának igazgatója a Politicónak elmondta, hogy Trump elődje, Barack Obama elnökségének nyolc éve alatt mindig részt vett a konferencián.
(MTI)