Sven Lau először 2014-ben keltett feltűnést, azzal, hogy a Düsseldorf térségében fekvő Wuppertalban úgynevezett saría rendőrséget állított fel. Az önjelölt erkölcsrendészek a világi államot elutasító – a saría alapján működő állam kiépítésére törekvő – szalafista irányzat hívei voltak. Sharia Police (saría rendőrség) feliratú láthatósági mellényükben játéktermekben, török üzletekben, szoláriumokban jelentek meg 2014. szeptember 3-án. Felszólították a tulajdonosokat és vendégeket, hogy ne fogyasszanak alkoholt és tartózkodjanak a szerencsejátékoktól.
A belvárosi utcákon szórólapokat osztogattak, amelyeken a Shariah-Controlled Zone (ebben az övezetben a saría törvényei uralkodnak) felirat állt, és egyebek között az, hogy tilos a zenehallgatás, a koncertlátogatás, a kábítószer-fogyasztás és a prostitúció. Megjelentek szórakozóhelyeknél is, megpróbálták lebeszélni az oda igyekvőket, hogy belépjenek, és zaklatták azokat, akik nem akartak szóba állni velük. Az eset országszerte felháborodást váltott ki, és a hatóságok provokációnak nevezték a csoport tevékenységét, de végül nem ítélték el őket, mert a bíróság szerint nem sértettek törvényt az akciójukkal.
(MTI)