Ezzel kapcsolatban Thomas de Maiziere német és Marco Minniti olasz belügyminiszter a Welt am Sonntag testvérlapjában, a Die Weltben szerdán közölt közös írásában kiemelte: nem lehet arra számítani, hogy néhány csempészbanda elfogásával vége szakad az áradatnak, ezért a Líbiába irányuló irreguláris migráció megakadályozása érdekében az EU-nak meg kell próbálkoznia a beavatkozással az ország déli határvidékén, méghozzá a folyamatok irányításának céljával.
Nem maradhatnak Líbiában
Hozzátették, hogy törődni kell az EU-ba igyekvő emberekkel, akik Líbiában tartózkodnak és azokkal is, akik még mindig folyamatosan érkeznek az országba. Hangsúlyozták, hogy ezek az emberek nem maradhatnak Líbiában, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) irányításával, európai támogatás mellett vissza kell juttatni őket hazájukba.
Az Észak-Afrikából az EU-ba irányuló migrációs hullám Olaszországban éri el a közösség területét, ahová a Welt am Sonntag adatai szerint az idén eddig mintegy 89 ezer menedékkérő érkezett. Ez csaknem 20 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. Az érkezők 95 százaléka Líbiából indult útnak, további 3 százalék pedig Törökországból – áll a beszámolóban, amely szerint Egyiptomból már alig indulnak menekülteket szállító hajók.
(MTI)