A Bizottság kiáll a brüsszeli lengyel tudósító mellett

2017. július 18. 22:44

Manipulátornak nevezték hazájában, mert a lengyel jogállamiságról kérdezte a Bizottság szóvivőjét.

2017. július 18. 22:44

A lengyel állami televízió provokációnak minősítette a lengyel Polsat TV tudósítójának, Dorota Bawołeknek a Bizottság szóvivőjéhez intézett kérdését – számol be az Index. Az EB kiáll a tudósító mellett.

Bawołek csütörtöki sajtótájékoztatóján kérdezte meg Alexander Winterstein helyettes helyettes szóvivőt, hogy mit reagál arra, hogy a lengyel alsóház, a szejm az újonnan elfogadott törény értelmében nagy befolyással lesz a lengyel igazságszolgáltatás csúcsszerve, a KRS működésére, miközben ez ellentmond az Európa Tanács és az Európai Bizottság Lengyelországnak tett ajánlásainak. Bawołek hozzátette: ha a Bizottság is többet foglalkozik Nagy-Britanniával, mint az Unión belüli Lengyelországgal, könnyen lehet, hogy az a lengyelek kilépéséhez vezet. 

Nem csak a köztévé reagált támadóan a tudósító kérdésére. A tévériportra válaszul több száz Twitter-üzenet érkezett, melyben többek között besúgónak, lengyelellenes manipulátornak, hülyének, neo-marxistának, prostituáltnak bélyegezték a tudósítót, a csatornát pedig kommunista fészeknek nevezték, mely elárulja a lengyel nemzetet. 

A szitokáradatra Margaritisz Szkínász vezető szóvivő válaszolt az Európai Bizottság nevében. Az Európai Bizottság a legnagyobb tiszteletben tartja minden újságíró munkáját és autonómiáját, és külön felelősséggel tartozik minden médiamunkásért, akik az európai uniós intézményeknél  akkreditálták magukat, nyilatkozta. Nagyon remélem, hogy ez egy egyszeri alkalom volt, és nem fog folytatódni” – figyelmeztetett a szóvivő.

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Megtalálta
2017. július 19. 15:03
Az Európai Bizottság lejáratta magát, főként ahogyan migránskérdésben összehordtak hetet havat. A törvények és szabályzások erejével persze odahathatnak, hogy a tagállamok azt tegyék, amit az EB akar, de az intézmény véleménye, állásfoglalása kábé annyit számít, mint Gyurcsány Ferenc véleménye a muslincák párzási szokásairól.
zakar zoltán béla
2017. július 19. 10:43
A BIZOTTSÁG................
smarton
2017. július 19. 10:26
"A szitokáradatra Margaritisz Szkínász vezető szóvivő válaszolt az Európai Bizottság nevében. " Na pontosan ez az. Kussoljon az európai bizottság, mert a lengyeleknek joguk van saját véleményhez. Ha ők úgy gondolják, semmi közötök a gondolataikhoz.
Dpiroska
2017. július 19. 09:29
Újságiró kérdez, politikus válaszol, a média megmagyarázza, a választó levonja a következtetéseket. Az, hogy ki jön ki győztesen nem csak a kérdéstől, választól, magyarázattól függ, hanem attól is hogy a választóknak milyenek a témában az egyéb tapasztalatai (lehet a riport kontraproduktív is). Hagyni kéne az újságírókat (akármilyen beállítottságuak) dolgozni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!