Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Sigmar Gabriel német külügyminiszter nem engedélyezi Recep Tayyip Erdoğan török elnöknek, hogy a hamburgi G20-csúcs alkalmából tömegrendezvényt tartson Németországban.
A német szövetségi kormány nem engedélyezi Recep Tayyip Erdoğan török államfőnek, hogy tömegrendezvényt tartson július elején Németországban, ahová a hamburgi G20-csúcs alkalmából látogat el.
Korábban már megírtuk, hogy Martin Schulz, a Szociáldemokrata Párt kancellárjelöltje megtiltaná Erdoğan számára, hogy Hamburgban tömegrendezvényt tartson. Most Sigmar Gabriel német külügyminiszter csütörtöki közleményében jelentette be, nem engedélyezi a török elnök számára a rendezvény megtartását. Közleményében jelezte, hogy a török fél hivatalos megkereséssel fordult a berlini vezetéshez, kérvén, hogy az államfő a találkozó alkalmából beszédet intézhessen honfitársaihoz.

A német diplomácia vezetője hozzátette: török kollégájának már hetekkel ezelőtt megmondta, hogy ezt „nem tartjuk jó ötletnek”, mert a G20-csúcs miatt eleve nincs elég rendőr a rendezvény biztosítására, és egy ilyen rendezvény a német-török kormányzati konfliktusok miatt „nem lenne ildomos”.
Recep Tayyip Erdoğant „fontos vendégként” természetesen a legnagyobb tisztelettel fogadják majd a hamburgi találkozón, de jelenleg ezen kívül semmi másra nincs lehetőség - áll a közleményben.
(MTI)